Öt éves árcsúcson a földgáz. Hogyan jutottunk ide?

Három hónapja írtunk a magas gázárakról, azt javasolva, hogy érdemes lehet a tőzsdeáras beszerzés mellett dönteni az akkori magas árak befixálása helyett. Bár a szállítási időszak még nem kezdődött el (majd csak októberben), már most látható, hogy az a felhasználó járt jól, aki tanácsunkat nem megfogadva rögzítette a következő időszak árát. Ugyanis az utóbbi három hónapban a gázárak – forintban – harmadával, az év elejétől számítva több mint 50%-kal emelkedtek, átlépve a 9 Ft/kWh-os szintet is. Magyarországon földgáz 5 éve nem volt ilyen drága.

Cikkünkben bemutatjuk, hogy hogyan másztak fel a gázárak többéves csúcsukra, milyen okok húzódnak meg a trend háttérében, valamint hogy mire számíthatunk a jövőben.

(tovább…)

Szezonális földgáz kapacitáslekötés új szabályai

Az Energetikai Hivatal (MEKH) 2018. június 14-én kiadott rendelete választ ad a szezonális kapacitáslekötésekkel kapcsolatos nyitott kérdésekre. Röviden: a nem téli fogyasztási időszakra vonatkozó földgáz-kapacitások lekötésének rendszere alapvetően nem változik, azonban egyrészt kiszámíthatóbbá, másrészt drágábbá válik. Jó hír, hogy kikerül az a – felhasználók körében nem túl nagy népszerűségnek örvendő – szabály, hogy a nyári időszak+október fogyasztásának meg kell haladnia a nov. 1.- márc. 1-es időszakét. A novemberi és decemberi használat napi extraköltsége az 1/365-öd helyett azonban 2/365-re ill. 3/365-re módosulnak, ami extrém esetben azt is jelentheti, hogy a szezonális lekötés végül drágábbra jön ki, mint a hagyományos havi kapacitás. Az igazolásokat idén július 16-ig kell kérvényezni, méghozzá elektronikusan. További részletek a cikkünkben.
(tovább…)

Változások a földgáz elosztói díjakban 2018. október 1-től - Drágul, vagy olcsóbb lehet cége számára a gáz?

2018. október 1-től új gázév, új rendszerhasználati díjak! Míg a 2017/18-as gázévben lényeges átalakításokat eszközölt az Energetikai Hivatal a díjak szerkezetében (a témában közölt cikkünket itt találja), a következő 2018/19-es gázévre a díjszerkezet nem változik, a tarifa nagysága néhány esetben igen. A rendelet módosítása nemrég jelent meg, cikkünkben összegyűjtöttük a lényeges változtatásokat, melyeket érdemes áttekinteni – főként a szerződéskötés előtt álló felhasználóknak.
(tovább…)

Magas gázárak a beszerzési időszakban? A tőzsdeáras szerződés megoldás lehet!

Tavaly októberben a blogunkon arról írtunk, hogy a magas piaci áramárak miatt felhasználóként is megfontolandó a villamos energia beszerzésekor a fix ár helyett a tőzsdei, változó ár alkalmazása. Jól járt, aki megfontolta a tanácsunkat: az akkori 14-15 forintos határidős árakhoz képest 2018-ban a másnapi piac átlagára eddig 11,8 Ft/kWh.

Nyakunkon a földgáz-beszerzési szezon. A gázárak viszont egyre csak emelkednek, rég látott magasságokba. Lehetséges-e, és ha igen megéri-e a jelen helyzetben “nyitva hagyni” a beszerzési árat tőzsdei referenciaáron történő szerződéssel? Szakértői válaszunk: igen. Ha így van, melyik tőzsdéhez érdemes kötni az árat? Jó hír, hogy a magyar gáztőzsde, a CEEGEX nagyot fejlődött az utóbbi időben, így transzparens és megbízható referenciává vált. Cikkünk bepillantást enged a tőzsdei árazás alapvetéseibe és néhány gyakorlati tanáccsal szolgál.

(tovább…)

A magyar gázhálózatról: a földgáz útja a felhasználókig

Ma Magyarországon szinte bármerre jár az ember, rendelkezésre áll a földgáz, mely az ország egyik legfontosabb primer energiahordozója. Míg a háztartásokban főként fűtési és vízmelegítési céllal, az üzleti szférában leginkább a technológiai hő forrásaként kerül felhasználásra. Emiatt fontos megismerni, hogy az elfogyasztott energia milyen módon kerül a fogyasztókhoz, és ezek után milyen díjakat fizet még a felhasználó, milyen tényezőktől függhetnek ezek a költségek, illetve milyen tartalom húzódik mögöttük. Ez a cikk ezekre a kérdésekre keresi a választ a földgázrendszer bemutatásán keresztül. (tovább…)

Rezsiben a fogó(cska)

Ahogy a tél és a választási kampány közeledik, úgy kerül újra politikai terítékre a rezsi. Sokat hallunk ellenzéki oldalról a piaci árzuhanásról és egy 30%-os reális további mérséklésről, és természetesen felröppent egy választások előtti újabb csökkentés híre is. Cikkünk célja szakmai szempontok megvilágítása, valamint egy potenciálisan a társadalomnak, a cégeknek és az energiapiacnak is hasznos javaslat felvetése. Mint mindig, örömmel vesszük a szakmai vitát.
(tovább…)

Az Északi Áramlat 2 elviselhetetlen szükségtelensége

Egyre kurrensebb témává válik az Északi Áramlat 2 projekt. Az Ukrajnát elkerülni hivatott, Balti-tenger alatt húzódó újabb földgáz-csővezetéket Oroszország és Németország támogatja, az USA, Lengyelország és Ukrajna hevesen ellenzi, az EU tisztségviselői nem meglepő módon megosztottak. Az indulatok érthetők – a tét nagy, az új infrastruktúra gyökeresen átrajzolhatja Közép-Európa gázpiaci logikáját. Vendégírónkkal, Okhával közösen jegyzett cikkünk ezt a témát járja körül és konkrét javaslatokat fogalmaz meg.

(tovább…)

A magyar véleményre várva. Az EU-Gazprom antitröszt megállapodás konzultációja

Hajrájába ért az eu-s antitröszt-eljárás a Gazprom kelet-közép-európai domináns piaci pozíciójával való visszaélései miatt, ami során az érintett országok természetesen eltérő hozzáállást tanúsítanak. Az tervezett megegyezés meggyorsítja a már zajló változásokat a kelet-közép-európai gázpiacokon vagy inkább bebetonozza az orosz pozíciókat? Ezekről szól az alábbi cikkünk.
(tovább…)

Negyedig is tele - Az optimista gáztároló esete

Ember legyen a talpán, aki az újabban megjelent gáztárolós cikkeket olvasva nem szalad egyből tűzifáért vagy hősugárzóért biztos fagyhalált vizionálva egy visszatérő kemény téli idő esetére; és kötélidegzetű a politikus, aki nem rendel el többlet stratégiai készletet vagy tárolási kötelezettséget.1 Isten ments! Van elég gáz Magyarországon, és lesz is. A tárolók azért látszanak üresnek, mert túl nagyok, nem azért, mert kevés a gáz bennük. Pesszimizmusra csak az adhat okot, hogy a racionális módon üresen álló többletkapacitásokat is mi, a fogyasztók fizetjük. Cikk a magyar gáztároló-helyzetről.

(tovább…)

Mi fán terem a gázár?

Több cikkben olvashattunk a “gázpiaci ár” csökkenéséről az elmúlt időszakban (például itt vagy itt) – maga az állítás részben igaz. De mielőtt elkezdenénk az ártrendek elemzését, érdemes tisztázni: mi fán terem a piaci gázár? Egyetlen globálisan jegyzett értékről van szó, vagy minden ország saját, egyedi árral rendelkezik? Ki láthatja egyáltalán ezt az árat? Tőzsdén kereskedik mindenki számára hozzáférhetően, vagy csak a nagykereskedők és közüzemi cégeknek áll nyitva a piac? Végül hogyan érint ez engem és cégemet, mint végfelhasználót, beszerzőt? Bevezető cikksorozat a gázárról. (tovább…)