Változások a földgáz elosztói díjakban 2018. október 1-től – Drágul, vagy olcsóbb lehet cége számára a gáz?


2018. október 1-től új gázév, új rendszerhasználati díjak! Míg a 2017/18-as gázévben lényeges átalakításokat eszközölt az Energetikai Hivatal a díjak szerkezetében (a témában közölt cikkünket itt találja), a következő 2018/19-es gázévre a díjszerkezet nem változik, a tarifa nagysága néhány esetben igen. A rendelet módosítása nemrég jelent meg, cikkünkben összegyűjtöttük a lényeges változtatásokat, melyeket érdemes áttekinteni – főként a szerződéskötés előtt álló felhasználóknak.

Főbb változások október 1-től:

  • Az elosztói tarifák szinte minden kategóriában és elosztóhálózati üzemeltetőnél (NKM, E.On, TIGÁZ) nőttek, kb 5-15%-kal.
  • Az egyetemes szolgáltatásra jogosult (20 m3/h alatti összes névleges mérőkapacitással rendelkező felhasználási hely) felhasználókra vonatkozó díjak változatlanok.
  • A szállítási rendszerüzemeltetői díjak csökkennek.((ezek a díjak a nagynyomású vezetéküzemeltető, az FGSZ Zrt. tarifái)) A kapacitásdíj lényegesen (20%), míg a forgalmi díj kevésbé.
  • Lényegesen nőttek a földgáz tárolással kapcsolatos be- és kitárolási díjak (ezzel jelen cikkünk nem foglalkozik részletesen)
  • Az Hivatal rendeletének 2018. október 1-től hatályos változatát itt olvashatja.

Mennyivel változnak a díjak?

Rendszerüzemeltetőkként és mérőkategóriánkként

Az alábbi első táblázat összefoglalja elosztónként és mérőkategóriánként a régi és új kapacitás- és forgalmi díjakat és ezek százalékos változását. Jól látható, hogy szinte mindenhol emelkedtek a díjak.  A táblázatban nem került feltüntetésre a 20 m3/h alatti mérővel rendelkezők köre, ahol nem történt változás a díjakban.

Hálózat- üzemeltető Mérőkategória régi kapacitásdíj (Ft/kWh/h/év) új kapacitásdíj (Ft/kWh/h/év) kapacitásdíj változás régi forgalmi díj (Ft/MWh) új forgalmi díj (Ft/MWh) forgalmi díj változás
E.On DDGáz 20 <= x < 100 647 744 15% 87.23 93.8 8%
E.On DDGáz 100 <= x < 500 886 886 0% 76.3 83.93 10%
E.On DDGáz 500 vagy nagyobb 772 811 5% 59.67 62.65 5%
E.On KÖGáz 20 <= x < 100 807 928 15% 92.86 103.48 11%
E.On KÖGáz 100 <= x < 500 1040 1040 0% 75.53 83.08 10%
E.On KÖGáz 500 vagy nagyobb 993 1043 5% 67.53 70.91 5%
NKM É-D 20 <= x < 100 597 671 12% 97.76 108.79 11%
NKM É-D 100 <= x < 500 726 779 7% 67.92 74.71 10%
NKM É-D 500 vagy nagyobb 659 692 5% 76.34 80.16 5%
NKM Földgázhálózat 20 <= x < 100 595 684 15% 86.05 98.96 15%
NKM Földgázhálózat 100 <= x < 500 664 664 0% 69.07 75.98 10%
NKM Földgázhálózat 500 vagy nagyobb 445 467 5% 76.12 79.93 5%
MGSz 20 <= x < 100 669 739 10% 101.06 110.56 9%
MGSz 100 <= x < 500 897 987 10% 49.94 51.27 3%
MGSz 500 vagy nagyobb 580 580 0% 27.82 28.53 3%
TIGÁZ 20 <= x < 100 621 714 15% 92.14 101.76 10%
TIGÁZ 100 <= x < 500 794 873 10% 70.11 77.12 10%
TIGÁZ 500 vagy nagyobb 685 685 0% 83.49 87.66 5%
FGSZ földgázszállító  Mindegyik kategória 631 513.39 -19% 47.31 46.37 -2%

megjegyzés: NKM Földgázhálózat a régi Főgáz, NKM É-D a régi Égáz-Dégáz új megnevezése.

Összesen

A teljes kép bemutatása végett azonban figyelembe kell venni a földgáz szállítási díjak változását is. Ennek megfelelően a második táblázatban az elosztói díjakhoz hozzáadtuk a szállítói díjakat is.

Hálózat-üzemeltető Mérőkategória régi össz kapacitás (Ft/kWh/h/év) új össz kapacitás (Ft/kWh/h/év) változás régi össz forg. díj (Ft/MWh) új össz forg. díj (Ft/MWh) változás max leköt. kihasználtság
E.On DDGáz 20 <= x < 100 1278 1257.39 -2% 134.54 140.17 4% 39%
E.On DDGáz 100 <= x < 500 1517 1399.39 -8% 123.61 130.3 5% megtakarítás
E.On DDGáz 500 vagy nagyobb 1403 1324.39 -6% 106.98 109.02 2% megtakarítás
E.On KÖGáz 20 <= x < 100 1438 1441.39 0% 140.17 149.85 7% ráfizetés
E.On KÖGáz 100 <= x < 500 1671 1553.39 -7% 122.84 129.45 5% megtakarítás
E.On KÖGáz 500 vagy nagyobb 1624 1556.39 -4% 114.84 117.28 2% megtakarítás
NKM É-D 20 <= x < 100 1228 1184.39 -4% 145.07 155.16 7% 51%
NKM É-D 100 <= x < 500 1357 1292.39 -5% 115.23 121.08 5% 94%
NKM É-D 500 vagy nagyobb 1290 1205.39 -7% 123.65 126.53 2% megtakarítás
NKM Földgázhálózat 20 <= x < 100 1226 1197.39 -2% 133.36 145.33 9% 26%
NKM Földgázhálózat 100 <= x < 500 1295 1177.39 -9% 116.38 122.35 5% megtakarítás
NKM Földgázhálózat 500 vagy nagyobb 1076 980.39 -9% 123.43 126.3 2% megtakarítás
MGSz 20 <= x < 100 1300 1252.39 -4% 148.37 156.93 6% 63%
MGSz 100 <= x < 500 1528 1500.39 -2% 97.25 97.64 0% megtakarítás
MGSz 500 vagy nagyobb 1211 1093.39 -10% 75.13 74.9 0% megtakarítás
TIGÁZ 20 <= x < 100 1252 1227.39 -2% 139.45 148.13 6% 32%
TIGÁZ 100 <= x < 500 1425 1386.39 -3% 117.42 123.49 5% 52%
TIGÁZ 500 vagy nagyobb 1316 1198.39 -9% 130.8 134.03 2% megtakarítás


A második táblázatból tendenciálisan megállapítható, hogy a
nagyobb mérőkategóriákkal rendelkezők szinte mind jól járnak a változásokkal, a szabályozott árak alapján mindenképpen csökkennie kell a költségeiknek.A kettőt együtt vizsgálva látható, hogy az összesített kapacitásdíjak (egy kivételtől eltekintve) mind csökkentek, míg a forgalmi díjak (egy kivételtől eltekintve) nőttek. Emiatt az, hogy a végén a felhasználó számára növekednie, vagy csökkennie kellene a rendszerhasználati díjaknak mind az elosztótól, a mérőkategóriától és a lekötéskihasználtságtól is függ.

A 20-100 m3/h órával rendelkezőknek (a TIGÁZ és NKM Észak-Dél elosztók esetén a 100-500 m3/h is) csökkenhetnek és nőhetnek is a költségek. Mivel a korábbi évhez viszonyítva ellentétes változások következtek be a kapacitásdíj csökkenésével és forgalmi díj növekedésével, ez azt jelenti, hogy az alacsonyabb lekötéskihasználtságú felhasználók költségei csökkennek. Ezzel szemben bizonyos mértékű kapacitás kihasználtság felett költségnövekménnyel kell számolni. Ezt természetesen változatlan kapacitás lekötés és kihasználtság esetére tekinthető. A kapacitás kihasználtság értékeket, melyek alatt még költség megtakarítás jelentkezne az új árakkal feltüntettük a „maximális kapacitás-kihasználtság” oszlopban.

A felhasználóknak egy csoportja van, akiknél mindenképpen nőnek az RHD díjak – ez az E.ON KÖGáz területén vételező 20-100 m3/h mérővel rendelkező felhasználók.

Egyéb változások

A felhasználót közvetlenül nem érinti, azonban a földgázárban közvetetten megjelenik, így fontos változás, hogy a magyar földgázrendszer importvezetékeinek((Ausztria, Ukrajna felől)) betáplálási pontjain is 20-30%-os tarifacsökkenés következik be.

Ezt ellensúlyozhatja, hogy a földgáztárolás szabályozott ára valamelyest nőni fog, azonban fontos látni, hogy a tényleges tárolási díjak többnyire a tárolóüzemeltető által lefolytatott tendereken alakulnak ki, tehát azok nem feltétlenül egyeznek meg a szabályozott tarifával.

Mi a teendő?

A szerződéskötés előtt álló felhasználók esetén mindenképpen érdemes résen lenni az új gázévre vonatkozó RHD díjakat tekintve. Javasolt megnézni a táblázat alapján, hogy az adott díjelemek megfelelő mértékűek-e, illetve hogy a 2017-es gázévhez képest csökkenniük, vagy növekedniük kellene. Ezen kívül – mivel a földgázkereskedők túlnyomó része nem a szabályozott díjelemeket terheli közvetlenül a felhasználóra – érdemes kiszámítani a felhasználás alapján, hogy a költségek esetleges növekedése indokolt-e a kereskedő részéről.

Ha szerződéskötés előtt áll, kérje a Wattler földgáz ajánlatát is. Vegye fel velünk a kapcsolatot most a jobb alsó chat-gomb segítségével, emailen az [email protected] címen, vagy telefonon, vagy kérjen azonnali ajánlatot honlapunkon! Cégünk a rendszerhasználati díjak tekintetében követi a szabályozott árakat, így az árazás átlátható – nincsenek rejtett költségek. A fenti információk csupán tájékoztatási céllal készültek.