Naperőműves pályázati lehetőség: elérhető az első METÁR zöld prémiumos támogatási rendszer kiírása


A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 2019. szeptember 2-án tette közzé az első METÁR zöld prémium támogatási pályázatát megújuló energiaforrásból előállított, közcélú hálózatba betáplált villamos energia számára. A zöld prémium rendszer azon új beruházók számára nyújthat termelt energia mennyiségén alapuló, piaci prémium támogatást, melyek 0,3 MW-nál nagyobb, legfeljebb 20 MW beépített teljesítményű erőműegység építését tervezik.A pályázat fontos lehet azoknak a beruházóknak, akik naperőmű telepítésére alkalmas, potenciálisan hasznosítható (akár mezőgazdasági) földterülettel rendelkeznek. termelőként kívánnak megjelenni a magyar napelem piacon és értékesíteni kívánják a megtermelt energiát.

A zöld prémium típusú támogatás azt jelenti, hogy a termelők pályázati eljárásban vesznek részt, amiben induló támogatási ajánlataik alapján versenyeznek egymással. A megtermelt villamos energia értékesítése a termelő feladata. A kiegyenlítő energia okozathelyes megállapítása és elszámolása érdekében a termelőnek csatlakoznia kell egy mérlegkörhöz vagy alapíthat saját mérlegkört is.

A pályázati eljárás célja a követelményeknek megfelelő pályázók közül azon pályázatok kiválasztása, melyek a piaci árhoz képest a legkisebb támogatási igényűek. A benyújtható ajánlati ár legmagasabb értéke 26,08 Ft/kWh.

A pályázati dokumentáció összeállítására rövid idő áll rendelkezésre: 2019.11.04. 8:00 órától 2019.12.02. 15:00 óráig nyújtható be pályázat.

Pályázati feltételek:

A pályázaton azok a magyarországi székhellyel rendelkező gazdálkodó szervezetek és önkormányzatok vehetnek részt, amelyeknél az energiatermelő egységek új beruházás révén létesülnek vagy fejlesztésük, felújításuk az eredeti beruházási érték 50%-át meghaladja. Utóbbi esetben részletes megvalósíthatósági tanulmányt is kell csatolni a pályázathoz.

A pályázat benyújtásánál figyelembe kell venni, hogy egy erőműegységként kell kezelni az azonos típusú energiaforrásból származó, egymástól 1000 méter távolságon belül elhelyezkedő csatlakozási pontú egységeket.

Egy erőműegységre egy pályázat nyújtható be, amennyiben több dokumentáció érkezik be elbírálásra, úgy a legkésőbb beküldött tekinthető érvényesnek.

A pályázat keretében kiosztható maximális összeg 1 Mrd Ft éves új támogatás, illetve 200GWh/év támogatott villamosenergia-mennyiség.

A pályázat érvényességének feltétele, hogy a projekt magyarországi telephelyen kerüljön megvalósításra, illetve a kereskedelmi üzem kezdetéig maximum 3 év teljen el.

A támogatás időtartama minden pályázó esetében 15 év, mely egyéb támogatások igénybevételével csökkenhet.

Pályázati kategóriák:

A 0,3 MW-nál nagyobb, de 1 MW-nál kisebb névleges teljesítményű erőműegységeknél az éves új támogatási korlát 333 millió Ft, illetve a kiosztható támogatott villamosenergia-mennyiség korlátja 66 GWh/év.

A legalább 1 MW, legfeljebb 20 MW-os erőműegységeknél a támogatási korlát 667 millió Ft, illetve a kiosztható támogatott villamosenergia-mennyiség korlátja 134 GWh/év.

Pályázati dokumentáció tartalma

  • Pályázó azonosítására szolgáló adatok
  • Pályázati dokumentáció szerinti erőműegység műszaki adatai
  • Tervezett erőműegység telephelyének adatai
  • Pályázó nyilatkozatai a kizáró okokat illetően
  • Pályázó nyilatkozata a részleges teljesítésről ((A részleges teljesítés minimális értéke az a névleges villamos teljesítőképesség, amely teljesítménnyel a pályázó még vállalja a megadott ajánlati ár mellett a beruházás megvalósulását abban az esetben, ha pályázata csak részlegesen nyilvánítható nyertessé.))
  • Pályázó nyilatkozata tényleges tulajdonosairól
  • Pályázó nyilatkozata az igénybe vett egyéb állami támogatásra vonatkozóan
  • Beküldendő csatolmányok
  • Ajánlati biztosíték nyújtása bankgarancia formájában. A biztosíték a beruházási összeg 1,5%-a, mely a pályázat lezárása után feloldásra kerül.
  • Microsec e-Szignó programmal és közjegyzői tanúsítvánnyal védett bontási dokumentum, mely tartalmazza az ajánlati árat Ft/kWh mértékegységben.

Pályázatok elbírálása, értékelése

Ajánlati árak egyezése esetén az elbírálási preferencia sorrendje:

1. Korábbi, már hasznosítatlan ipari területre értéknövelés céljából tervezett, úgynevezett barnamezős beruházások

2. Nagyobb beépített névleges teljesítmény

3. Beküldés sorrendje

A bizottság a benyújtási határidőt követő 4 hónapon belül kihirdeti a nyertes, elutasított és érvénytelen pályázatokat. A nyertesekre vonatkozóan egyedi határozatban megállapítja az induló támogatási árat, a támogatandó mennyiséget és a támogatás időtartalmát.

A nyertes pályázók számára teljesítési biztosíték adása szükséges. A teljesítési biztosítéknak banki lekötés formájában kell rendelkezésre állnia, ezt a határozat véglegessé válásától számított 30 napon belül kell igazolni. Összege a kiírási dokumentáció alapján számolandó, a beruházási érték 5%-a. Amennyiben a pályázó fél éven belül jelzi a Hivatal felé, hogy beruházását nem tudja megvalósítani, a teljesítési biztosítékának 15%-át megtarthatja, egyéb esetben meghiúsulás esetén a biztosíték elveszik.

A pályázatban benyújtott erőmű telephelyét 1 Ft/kWh támogatási ár csökkentése ellenében lehet módosítani, amibe nem tarozik bele, ha csak a telephely helyrajzi száma módosul.

A kiírási dokumentáció teljes szövege megtalálható itt.

,