Mi fán terem a gázár?

Több cikkben olvashattunk a “gázpiaci ár” csökkenéséről az elmúlt időszakban (például itt vagy itt) – maga az állítás részben igaz. De mielőtt elkezdenénk az ártrendek elemzését, érdemes tisztázni: mi fán terem a piaci gázár? Egyetlen globálisan jegyzett értékről van szó, vagy minden ország saját, egyedi árral rendelkezik? Ki láthatja egyáltalán ezt az árat? Tőzsdén kereskedik mindenki számára hozzáférhetően, vagy csak a nagykereskedők és közüzemi cégeknek áll nyitva a piac? Végül hogyan érint ez engem és cégemet, mint végfelhasználót, beszerzőt? Bevezető cikksorozat a gázárról.

Tartalom

A cikksorozatunk négy írásból áll. Az első egy bevezető gázzal vagy piaccal elmélyültebben nem foglalkozó olvasóknak – tapasztaltabbak számára elhagyható, bár a gázpiaci történeti kitekintés érdeklődésre tarthat számot -, az azt követő három cikk szakmaibb nyelvezettel, három különböző földrajzi fókusszal írja le napjaink piaci folyamatait – bár közérthetők, de feltételeznek némi piaci ismeretet. A négy cikk:

  1. Piaci és földgáz-specifikus alapok: Leginkább az általános piaci folyamatokkal foglalkozik, a földgáz a többi energiahordozóhoz és áruhoz képest jellemző specifikumaival csak alapszinten tisztában levő olvasónak nyújt hasznos információt. Mindezt megfűszerezve egy kis történelmi visszatekintéssel.
  2. Globális gázpiaci-trendek: Drágábban vásárolja az európai fogyasztó a gázt, ha Japánban hideg van? Olcsóbb lesz a gáz, ha Trump megnyitja a palagáz-csapokat? És ha lezárja a szállításokat Mexikóba? Napjaink és a közelmúlt globális gázpiaci folyamatai és azok okai, jövőbeli kilátások.
  3. Európai piac: Mi fán teremnek az európai HUB-ok és ezek hogyan hatnak egymásra? Hogyan lehetséges, hogy Észak-Franciországban kicsit alacsonyabb a nagykereskedelmi (spot)ár, mint Magyarországon, míg Dél-Franciországban akár másfélszerese ennek? Termelők, csővezetékek és szabályozás.
  4. Magyarországi földgáz-piac: Hogyan alakult és mi mozgatta a magyar nagykereskedelmi gázárak nyugat-európaihoz való közeledését. Van-e még fejlődési lehetőség, és ha igen, milyen irányba?

Egy kis mikroökonómia

Kezdjük a közgazdaságtannal. Minden szabadon kereskedhető termék árát végső soron a kereslet és kínálat határozza meg (bár, ahogy tudjuk, a gáznál a piac nem minden elemében szabad – erről egy későbbi cikkünkben szólunk). Az olyan termékek (áruk, nyersanyagok vagy akár értékpapírok) esetén, ahol a termékek teljes mértékben helyettesíthetők egymással és ez az idő előrehaladtával is így marad (ezeket hívjuk “commodity”-knek), valamint a kereskedésben több vevő illetve eladó vesz részt, kialakul a tőzsdei (vagy ahhoz hasonló központi) piac, és ezzel együtt az egységes árazás. Ahol az adott termék könnyen szállítható világszerte, végül eljutunk a globális piachoz ill. árazáshoz.

Néhány példa. Az értékpapírok, pénz szélsőséges eset, inkább maradjunk a fizikai világnál. Az egyik véglet a kőolaj – szinte mindenki tudja, hogy van (az egyszerűség kedvéért) egy világpiaci olajár, és ehhez igazított áron szerződnek le a termelők és a fogyasztók (azaz a finomítók). Az eredményt aztán mi, végfogyasztók is érzékeljük a pénztárcánkon – a benzinár változásával, ami a fenti jegyzést követi hétről-hétre. És ezzel mindenki együtt tud élni (bár a kb. 2/3-os adótartalom “természetes” puffert képez, ezért kevésbé volatilis a benzin ára mint a kőolajé). Az olaj piaca igen fejlett (majd’ 200 éve termelik!), többféle szállítási mód áll rendelkezésre (vezeték, olajtankerek, vasút), globálisan transzportálható, emellett jelentős az eladók és vevők, valamint a pénzügyi termékek (forward-árak, opciók, derivatívák) száma is ezen a minden szempontból érettnek mondható piacon.

Ezzel szemben például a komplex ipari gépek esetében nincs világpiac – pusztán azért mert a végtermékek különböznek, egyediek és idővel változnak, így nem helyettesíthető tömegtermékről beszélünk (egy turbina, vagy akár kenyérsütő-gép speciálisan az adott megrendelésre készül).

Másik példa az elektromos áram (aminél nincs is igazi fizikai termék, csak az energia – erről lásd cikkünket itt) – csupán vezetékeken megoldott a szállítás véges, regionális hatótávval, minden országban van saját termelés természeti adottságoktól is függően, és mivel sok a professzionális eladó és a vevő is a piacon, ezért bár a helyi piacok viszonylag fejlettek és likvid tőzsdei kereskedés is zajlik, közöttük az árszintek jelentősen eltérnek egymástól, nincs egy világpiaci ár.

A gázpiac – kezdetek

Mi a helyzet a földgázzal? Sok a hasonlóság a kőolajjal, bár a gáz légnemű, nehezebb szállítani (vö. elektromos áram). Másrészt kereskedése rövidebb múltra tekint vissza, ezért a piacán a komplex pénzügyi eszközök elterjedése még folyamatban van. A kezdetekben a legtöbb országban a gáz “piacán” se több eladó, se több vevő nem volt jelen.

Vessünk egy pillantást a kelet-európai régióra: egyetlen csővezeték Oroszországból, ahol a kizárólagos nagykereskedő megvette az egyetlen (be)szállítótól a földgázt. Az árat valahogy meg kellett határozni, és mivel egyes olajtermékek a földgáz elterjedt helyettesítői voltak (mind fűtési mind erőművi felhasználás tekintetében), a legegyszerűbb megoldással élve az olajárhoz árazták a gázügyleteket (egy kellően bonyolult képlettel, ezt hívjuk olajár-indexnek). Természetesen a képlet csupán az alap volt, az oroszok minden országban más korrekciós elemet használtak – ahol nem volt alternatív forráslehetőség (azaz verseny), sem politikai motiváció, ott jellemzően magasat. A szerződésekben kikötötték a másik országba való értékesítés tilalmát (ún. destination clause), ezáltal fenntartva az eltérő árszintek egymás mellett élését.

Az olajalapú árazás nagy népszerűségnek örvendett: korántsem csak az orosz eladó – európai vevő esetében alakult ki, ugyancsak ezt használták a közel-keleti eladók az ázsiai szállításaik során. Az olajár-képletnek volt egyéb előnye is: a fejlett olajpiacokból eredő kiszámíthatóság. Hosszú (akár ötven éves!) szerződéseket lehetett kötni, a lehetőséggel többen éltek is.

Azóta azonban sokat változott a világ – és Magyarország is. A piacot liberalizálták (több lett a vevő), új csővezetéki összeköttetésekkel alternatív szállítási útvonalakat építettek ki Nyugatról (több lett az eladó), szabályozással fokozatosan kivezették a továbbértékesítést tiltó kitételeket, ezáltal beindult a nagykereskedelmi aktivitás. Kialakult egy többé-kevésbé önálló árazás, az a furcsa helyzet állt elő, hogy ugyanazon árut két – egymástól akár jelentősen eltérő – áron lehetett adni-venni. A hosszú távú szerződésekben volt némi flexibilitás a minimum és maximum átvételre: az olajár-indexen vásárló megtehette, hogy többet vett át a szerződéseiből és ezt a “piaci áron” értékesítette – vagy ennek éppen az ellenkezője történt: bár drágább volt az olajos ár, mégis azt kellett vételeznie a vevőnek a minimum mennyiségi kötelezettségig (ezt Take-or-Pay szintnek is nevezik). Ez arbitrázshoz vezetett, ami a hatékony piac hiányának jele, és – ha mesterségesen, szabályozással nem tartják életben –  idővel megszűnik: ez történik Európában is, eltűnőben van az olajár-képlet. A magyar specialitásokkal foglalkozunk még a negyedik cikkünkben.

Globálisan csakúgy komoly folyamatok indultak meg, az LNG (liquified natural gas, a -160 fokra hűtött, cseppfolyósított, “összezsugorított”, így tankhajóval szállítható földgáz) szállítási mód egyre inkább teret nyer, a meglevő közel-keleti források mellé több ország épít ki addicionális exportkapacitást (Ausztrália, DK-Ázsia, Afrika), így a korábbi regionális csővezetéki forrásoknak globális alternatíváját kínálja. Amerika is jelentkezik. A palagáz-forradalommal, ottani eredetileg importterminálnak épített létesítmények “megfordításával” (és a kezdeti exporttilalom (!) feloldásával) egy új, fontos eladó lép a világpiacra. Tehát a feltételek megvannak a világpiaci ár kialakulásához, de… …de erről a következő posztban.

Jó nekünk a világpiaci ár?

Nem a világpiaci ár ténye a legfontosabb, hanem a kialakulást lehetővé tevő előfeltételek megléte – globális szállíthatóság, valamint a sok szereplővel bíró, megfelelően szabályozott, hatékony piac. Ha a Nigériában eddig a kőolajtermelés felesleges melléktermékeként elfáklyázott gázt ezután el tudják szállítani és értékesíteni, az jó a termelőnek, jó a fogyasztónak – és nem mellesleg a környezetnek is. Ha van egy világpiaci árunk, az nagyobb átláthatóságot és likviditást jelent, a kisebb szereplők, akár végfelhasználók számára is. Hosszabb távra, akár kisebb tételben és olcsóbban lehet tranzakciókba bocsátkozni. Kialakulnak a pénzügyi termékek, fedezeti ügyletek köthetők – úgy tudjuk bebiztosítani a gáz árát, akár kisebb mennyiségre és évekre előre, hogy egy molekulányit sem veszünk fizikailag, mindezt a gáz saját piacán, nem kell az olajpiacon kombinálni. (lásd a hét évre előre jegyzett forward árakat a következő cikk ábráján). A fedezeti lehetőségek már jelenleg is léteznek, és jelentősen korlátozott formában nem iparági szereplők számára is hozzáférhetők (ezen eszközök használatáról és előnyeiről egy későbbi posztban lesz szó). Kimondható, hogy a világpiaci ár kialakulása üdvözölendő folyamat. A következő cikkek arról szólnak, hol tartunk az úton.