Negyedig is tele - Az optimista gáztároló esete

Ember legyen a talpán, aki az újabban megjelent gáztárolós cikkeket olvasva nem szalad egyből tűzifáért vagy hősugárzóért biztos fagyhalált vizionálva egy visszatérő kemény téli idő esetére; és kötélidegzetű a politikus, aki nem rendel el többlet stratégiai készletet vagy tárolási kötelezettséget.1 Isten ments! Van elég gáz Magyarországon, és lesz is. A tárolók azért látszanak üresnek, mert túl nagyok, nem azért, mert kevés a gáz bennük. Pesszimizmusra csak az adhat okot, hogy a racionális módon üresen álló többletkapacitásokat is mi, a fogyasztók fizetjük. Cikk a magyar gáztároló-helyzetről.

A tárolók elviselhetetlen bősége?

“-Anya, lesz mit ennünk? Az összes hűtő majdnem üres! – Apa, ne idegesíts! Mert tíz éve, mikor még itthon voltak, kellett neked ám venni egy-egy hűtőt mindhárom gyereknek! Ja meg a pincébe a biztonságit, hogy abban legyen elég tartalék, ha nem nyitna ki a bolt egy hónapig, sose lehet tudni, mondtad… Ott rohad az egész benne, én meg cserélhetem évente. Megy persze mind. A villanyszámlánk tudod mennyi?!”

Magyarország gáztárolói ellátottsága bőséges. Az összes mobilgáz-kapacitás (a tárolóból kivehető gázt nevezzük mobilgáznak) 6,3 milliárd m3, míg az ország fogyasztása 2015-ben kb. 9 milliárd m3 volt. Ez azt jelenti, hogy az tárolói kapacitás aránya az összfogyasztáshoz képest 70%, ami egész Európában a 4. legmagasabb arány (ld térkép).

1. ábra – Európai tárolói körkép


forrás: Eurostat, AGSI2 

A túlbiztosítottságnak két oka van: 1) Jelentősen esett a gázfogyasztás.  2005-ben még 14 mrd. m3 felett járt az összmennyiség, ami a jelenlegi másfélszerese. 2) Ezzel szemben a tárolók rendületlenül épültek. A 2008-2009-es időszakban két újabb tárolófejlesztésnek is örvendhettünk (a zsanai kereskedelmi tároló bővítése és a szőregi stratégiai megnyitása), összesen 2,8 mrd. m3 többletkapacitással majd’ megduplázva a rendelkezésre álló tárolói volument. Hozzá kell tenni, a szóban forgó infrastruktúra kiépítése hosszú idő3,  a beruházási döntéseket évekkel korábban hozták, amikor a szakértők a gázfogyasztás szigorúan monoton növekedését jósolták, ami mellé 2006-ban beütött az első orosz gázcsap-elzárás. Megalapozottnak tűnhettek az expanziós érvek.

Azóta fordult a kocka. A térképről leolvasható 70%-os tárolói ellátottság messze magasabb az optimálisnál4, megegyezik a téli fogyasztás arányával – tehát ma, ha az ország saját termelése leállna, és egy csepp gáz import sem érkezne 6 hónapig, csupán a teli gáztárolókból ki lehetne szolgálni a fogyasztókat. Ilyen lehetőségtől azonban nem kell tartani.

Just-in-time rendszer a földgáziparban – a kiépült határkeresztező-vezetékek

“Just-in-time (JIT) is an inventory strategy companies employ to increase efficiency and decrease waste by receiving goods only as they are needed in the production process, thereby reducing inventory costs. This method requires producers to forecast demand accurately. This inventory supply system represents a shift away from the older just-in-case strategy, in which producers carried large inventories in case higher demand had to be met.”5

A fenti fogalom leginkább hagyományos termelési ellátási láncok esetén értelmezhető, bár felmerül a kérdés: lehet-e a gázellátás just-in-time rendszerű? Van néhány különbség, a gázfogyasztás időjárásfüggő, ezért az előrejelzés nehézkesebb; valamint a gáz ára gyorsan változik, és a tárolás nem csak biztonsági, de árbiztosítási céllal is szolgálhat (ld másik posztunkat a gázárról). A legjelentősebb eltérés a gázellátás átpolitizált volta – ez akasztja meg az üzleti logika érvényesülését. A többi problémát orvosolni lehet, a változókat figyelembe kell venni a készletezés megállapításakor, és mindenre van alternatív, piaci megoldás is. A legfontosabb szempont, hogy végeredményben a fogyasztónak mindegy, hogy tárolóból vagy vezetékből érkező molekulával fűt. Megfelelő vezetékkapacitások, illetve működő piaci környezet esetén utóbbi reális alternatívát nyújt. Ezt alátámasztják nemzetközi példák is. Az 1. ábrán több olyan ország található (a sötétszürkék), ahol alig, vagy egyáltalán nincs tároló. Szlovénia például ilyen, sok más nyugat-európai állammal egyetemben.6  Mégis stabil a gázellátás, mert a helyettesítő logisztikai infrastruktúrák megfelelően betöltik szerepüket.

A külföld az más – mondhatják a kétkedők. Kérdés: mennyire lenne meg Magyarország tárolók nélkül? A válaszhoz vessünk egy pillantást az ország egy elméleti napi gázegyenlegére. A forrás oldalt a hazai termelés, az importkapacitások és a kitárolási kapacitások jelentik, a fogyasztási oldal az export és hazai fogyasztás, ahol egyrészt a téli átlagfogyasztást (kb. 48 millió m3) vesszük figyelembe, kiegészítve azt az idei tél eddigi legmagasabb fogyasztásának többletével (január 10-én az összfogyasztás 69,9 millió m3 volt, tehát addicionális 21,9 millió m3).

2. ábra – Magyarország elvi napi gázegyensúlya

forrás: lásd lábjegyzet7 

Könnyen látszik, hogy a jelenlegi tárolókapacitás többszörösen túlbiztosítja a kereslet-kínálati egyensúlyt. Megállapítható – ebből a nézőpontból is -, hogy Magyarország gázellátása tárolókapacitás nélkül is (talán apróbb fennakadásokkal) megoldható lenne.

Érdemes megtekinteni a közelmúlt helyzetét, ami a pánikgombot megnyomatta néhány újságírónál. Nézzük, hány napig tartottak volna ki a készletek a közelmúlt adott napi kitárolási mennyiségeit alapul véve.

3. ábra – Hány napig lenne elegendő a tárolói készlet?

forrás: AGSI

Látszik, hogy a már említett január 10-i kemény hidegek igénybe vették a tárolókat is, azonban egy hónapnyi tartalék szinte mindig volt (amennyiben a stratégiai mennyiségeket is figyelembe vesszük, majd’ kettő hónapnyi), és februárban – a 2. ábra arányait figyelembe véve nem meglepő módon – átrendeződtek az arányok magasabb importot és alacsonyabb kitárolást eredményezve. Azt, hogy pontosan hogyan és melyik pillanatban alakulnak ezek az arányok, leginkább a gázpiaci szereplők üzleti megfontolásai vezénylik. Egy biztos: megfagyni nem fogunk.

Valamennyi tárolói kapacitás szükséges és helyes. Az optimum, mint mindig, az extrém állapotok (jelenlegi túlzott ellátottság versus nulla tároló) között helyezkedik el, hogy pontosan hol is, ahhoz látni kell az érem másik oldalát, a költséget (ld. just-in-time idézet). Hiszen mind a tárolók üzemeltetése, mind a hatalmas készletek fenntartása komoly ráfordításokkal jár. Egy biztos: a fenti cikkek által is táplált átpolitizáltság miatti szélsőséges “just-in-case” megközelítés, ami többszörösen túlgarantálja a magyar gázellátási rendszert, rendkívül sokba kerül – ami a végfelhasználó számláján jelenik meg.

Just-in-case tárolói stratégia költségei – és akik a számlát állják

A tárolók üzleti működése a többi infrastukturális rendszerhez (utak, vasút, stb) hasonlóan épül fel. A tárolóüzemeltetők (MFGT és MMBF8) biztosítják a tárolók működtetését és adják bérbe (egy évre vagy hosszabb távra) a tárolókapacitást a tároló használóinak (akik a gázkereskedők és -szolgáltatók) megfelelő díj ellenében. A tárolók használatról is utóbbiak döntenek szabadon, tehát arról is, hogy a kibérelt kapacitást milyen mértékben töltik fel – a saját kereskedő által tulajdonolt és finanszírozott – gázzal. Megjegyezendő, hogy már csak ezért is szakmaiatlan a kormányon számon kérni a tárolók töltöttségi szintjét. De nézzük a részleteket.

  1. Üres, bérbe nem adott tárolókapacitás: A tárolói infrastruktúra egyrészt egy komoly föld feletti technológiai rendszerből áll, aminek karbantartása jelentős összegeket emészt fel, másrészt a föld alatti rezervoárban megfelelő mennyiségű párnagázt szükséges tartani (és ezt finanszírozni), hogy a mobilgázt ki lehessen tárolni9. Ezek az üzemeltetők költségei, és amennyiben a kapacitást nem értékesítik, veszteséggé válnak. Mivel az üzemeltetők nemzeti tulajdonban vannak, a nap végén ezek az adófizetők pénztárcáját terhelik.
  2. Teli, használt tároló: A legtöbb esetben a  szereplők szabadon megállapodhatnak a tárolói kapacitásdíjról (a tároló értékének, technikai feltételek, piaci feltételek, helyettesítő termékek árának függvényében), de Magyarországon az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználók szolgáltatóinak (akár kéri a fogyasztó vagy szolgáltató, akár nem) kötelező lekötési kötelezettsége van szabályozott áron10 (ami abban is segít, hogy az állami cégeknek kevesebb eladatlan kapacitása legyen). Ezeket aztán a szolgáltató beépíti az árakba, tehát a fogyasztók költségeit emeli (ahol erre lehetőség van, leginkább a vállalati fogyasztók esetén).
  3. Teli, de nem használt tároló (a stratégiai tároló11): A stratégiai tároló ráfordításai törvényben meghatározott módon, külön költségtételként az összes magyarországi nem lakossági (tehát céges) fogyasztó számláján megjelenik, köbméterenként majd’ 4 forinttal emelve a gáz árát, évente 20 milliárd forint többletköltséget okozva, és rontva a gázt vételező vállalatok versenyképességét régiós összehasonlításban. Korábban ez a tétel szétoszlott az összes felhasználó között, a rezsiharcban a stratégiai tárolás legfőbb kedvezményezettje, a lakosság kikerült a kötelezetti körből.

Ajánlások

Végezetül, a fenti megállapításokra alapozva néhány ajánlást szeretnék az olvasó figyelmébe ajánlani (néhány általános, de részben kapcsolódik a témánkhoz):

  1. A gázpiac átpolitizálásával fel kell hagyni. Stratégiai jelentőség ide vagy oda, üdvözölendő módon a piaci viszonyok egyre inkább kiépülnek (mind a régióban, mind Magyarországon, sőt még az orosz beszállítói fél oldaláról is!), ezért az államnak fokozatosan vissza kell lépnie a domináns résztvevői szerepből egy aktív szabályozói szerepbe, ahol az aktivitást leginkább 1) az ellátásbiztonság – hatékony! – szavatolása, 2) a piaci verseny transzparens feltételeinek megteremtése és serkentése és 3) az ország régiós szerepének erősítése (a többi országnak nem keresztbe téve, hanem azokkal versenyezve) jelenti.
  2. Ha verseny van, akkor a piaci szereplők ösztönzőrendszere is a folyamatos innovációra, szolgáltatások javítására irányul – az esetleges zavarosban halászó, járadékvadász magatartás helyett. A politikai csaták helyét szakértői viták és érvek veszik át, a szakmaiság kihat a közbeszéd összes szereplőjére.
  3. Az ellátásbiztonság nem egyenlő a tárolási kötelezettséggel. A szolgáltatókra jelentős törvényi szabályozás vonatkozik, komoly pénzügyi biztosítékokat tesznek le fedezetül arra az esetre, ha mégsem tudják biztosítani saját forrásból a fogyasztóik gázigényét, és helyükre lép a központi rendszerirányító. Ez üdvözölendő, azonban ha a dupla-tripla biztonság (vagy más indok) miatt többszörös gátat állítunk a piaci szereplők elé, úgy az korlátozza a versenyt, és káros lesz a fogyasztóknak.
  4. Felül kell vizsgálni a tárolói kapacitások helyzetét – minden opciót tanulmányozva, akár a bezárásét is. Vannak-e a tárolóknak alternatív felhasználási lehetőségei (pl. a párnagáz hasznosítása)? Mi mennyibe kerülne az adófizetőknek, és milyen piaci és ellátásbiztonsági következményekkel járna? Ezek után, a jövőbeli hasznokat maximalizálva (és nem a satus quo fenntartása érdekében) kell meghozni stratégiai döntéseket.
  5. Verseny a tárolóüzemeltetők között. Ez a helyzet a legtöbb nyugati országban (vagy akár Szlovákiában), ami a tárolók szolgáltatásbővítését eredményezi többletértéket teremtve, illetve a fenntartási költségek racionalizálását. Ez is egy fontos elem ahhoz, hogy a tárolók akár üzleti logika alapján is fenntarthatók legyenek. Erre nagy esély van, hiszen megfelelő mennyiségben komoly hozzáadott értékkel bírnak egy gázpiac eredményes működősében.
Jegyzetek

1 – Válogatás a címekből: “Heteken belül kiürülnek a gáztárolók“, “Gáz van Magyarországon?“, “Rohamtempóban apadnak a hazai gázkészletek”. Van üdítő kivétel is, pl a Figyelő 2017. 2. számában megjelent “A gázpara vége” c. írás (21. oldal)

2 – Eurostat – 2015-s gázfogyasztási adatok, AGSI – legfrissebb tárolói mobilkapacitás adatok

3 – Akit érdekel, hogy hogyan is működik egy gáztároló, annak ajánlom az infóanimációt a földgáztárolókat üzemeltető MFGT-től a youtube-on.

4 – Nagyon leegyszerűsítve: Ha a téli fogyasztás aránya az egész évei fogyasztáshoz képest x, akkor az optimális tárolókapacitást (y) úgy kapjuk meg, hogy a téli fogyasztásból kivonjuk a nyári fogyasztás és a tárolókapacitás volumenét (mivel ez utóbbi két elemre biztosan kiépül a vezetékrendszer), tehát:  y=x-(1-x)-y → y=x-0,5, Magyarországon a x=0,7, tehát y-nak 20%-nak kéne lennie. Erre a számra rá kell hagyni (hidegebb telek, napi csúcskapacitások miatt), de ennek fényében nem meglepő sok (zöld) ország 20-30% közötti aránya fenti térképen.

5 – Forrás: Investopedia

6 – Nyugati országoknál kicsit más a helyzet, mert van a tárolót részben kiváltó LNG (erről is a másik posztunkban szólunk), annyi azonban bizonyos, hogy nagyobb az árvolatilitás (erről majd egy másik cikkben).

7 – Termelési adat: Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). Exportkapacitások: FGSZ és ENTSO-G. Tárolókapacitások: AGSI és FGSZ. Exportkapacitás: FGSZ (a magyarországi födgázszállító-vezetékek üzemeltetője) számokból becsülve (az export elég volatilis, jelenleg Ukrajnába, Romániába, Horvátországba és Szerbiába is szállítanak gázt Magyarországról – ennek nagy része nem az egyetlen alternatívája a célországnak, egy magyar válsághelyzet esetében – ami együtt járna az árak jelentős megugrásával – megszűnne (hacsak nincs náluk is válság), ezért vettük 5 mill. m3-as adatot. Átlag- és maximum fogyasztási adatok: MEKH.  Megjegyezendő, hogy a MEKH ezen cikke Magyarország garantált gázellátásáról helytelenül és félrevezető módon hozzászámolja a importkapacitásokhoz azokat a betáplálási pontokat is, ahol bár a magyar oldalon ki van építve a megfelelő technikai feltételek, de ezek a másik oldalon hiányoznak (horvát, román, ukrán vezeték), tehát annyi (121 millió m3 / nap) soha nem tudna érkezni az országba ezért a valósnál tévesen szinte kétszer akkorának tünteti fel az importkapacitásokat. (az ukrán oldalon, ezt nehéz megbecsülni, hogy ténylegesen mennyi kapacitásuk van, ez nagyban befolyásolja az egész rendszer egyensúlya, de az biztos, hogy januárban sok megszakítás történt, 35-40 milliós behozatalnál is, míg az FGSZ 56 millió köbméteres nem megszakítható kapacitást árul erre a pontra..

8 – MMBF Zrt. – korábban részben a MOL-é volt, most már az MFB többségi tulajdonában álló, a szőregi stratégiai gáztárolót (is) üzemeltető vállalat (link). MFGT (Magyar Földgáztároló Zrt.) – korábban ez E.On-hoz tartozó, az állami megvásárlás után az MVM csoport tagja, az összes többi kereskedelmi tárolót üzemelteti (link).

9 – A technikai részletekről ld. a 4-es jegyzetpont videója.

10 – Az állam lekötteti a szereplőkkel a tárolót – és ezt büszkén hirdeti, ami nem meglepő a fenti cikkek által keltett hangulatban. “Az új szabályozás alapján a szolgáltatóknak az [ellátott egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználókra számított,] elmúlt tíz év legmagasabb téli fogyasztásának legalább 60 százalékát kellett elhelyezniük a tárolókban.” (MEKH) – Emlékezzünk, 10 éve a fogyasztás másfélszerese volt, azóta rengeteg szigetelés és korszerűsítés történt! További perspektívába teszi ezt a szabályozást a tény, hogy Ukrajna közben a fogyasztók havi összfogyasztásának 50%-ban meghatározott minimum tárolói készletet levitte 10%-ra, hogy serkentse több szereplő jelenlétét a piacon és a versenyt, végső soron a fogyasztók javát szolgálva.

11 – A stratégiai tároló a 2009-ben megnyitott szőregi létesítmény: 1.2 mrd m3 stratégiai mobilgáz-kapacitással és napi 20 millió m3 kitárolási kapacitással bír. Ebben jelenleg ténylegesen 920 millió m3 gázkészletet tartanak ilyen célra, a fennmaradó kapacitás üres. A stratégiai tárolásért felelős Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség azt tűzte ki céljául, hogy ezt emeljék vissza a teljes kapacitás mértékére, 1.2 mrd m3-ra. A pontos, minden nem lakossági fogyasztónak fizetendő díj felhasznált MWh-ként 364,71 Ft.