Az új épületenergetikai számítás (ÉKM rendelet) használatának tapasztalatai

Közel 1 éve, 2023. november 1-jén lépett hatályba az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 9/2023. (V. 25.) ÉKM rendelet (továbbiakban ÉKM rendelet) és ezzel hatályát vesztette a 7/2006. (V. 24.) TNM rendeletet (továbbiakban TNM rendelet). Az ÉKM rendelettel módosuló követelményekről, az épület tanúsítványok új, szebb formai elemeiről ebben a cikkünkben részletesebben foglalkozzunk.

Jelen cikkünkben az ÉKM rendelet számítási módszerében bevezetett újdonságokkal foglalkozunk. Az energetikai számítások új módszere a kormany.hu dokumentumtárából letölthető ezen a linken.

• A számítási módszert az 1. függelék tartalmazza.
• A 2. függelékben a számítás során használható táblázatok találhatók.
• Továbbá külön letölthető fájlban megtalálhatók a számítás során használható meteorológiai adatok.

A rendelet lehetőséget ad egyszerű és részletes számítási módszer elvégzésére (és ezek lépésenkénti vegyítésére). Az 1. függelék tartalmazza az egyszerű módszert, ezzel foglalkozunk a következőkben. A részletes módszer iparági szabványok alapján végzendő.

A cikk tartalma

1. Összesített energetikai jellemző
   • Megújuló energia
2. Épületfunkciók bővülése
3. Zónázás
4. Határoló szerkezetek
5. Nettó hőenergia igény
   • Fűtés
     • Hőveszteségek
     • Hőnyereségek
   • Hűtés
6. Fajlagos hőveszteségtényező
7. Fűtési rendszer
   • Hatásfok
   • Szabályozás
   • Segédenergia
8. HMV termelés
9. Légtechnikai rendszer
   • Légtechnika által fedezett energia
     • Hővisszanyerő
     • Recirkuláció (visszakeverés)
     • Légtechnika üzemideje
   • Légcsatornák hővesztesége
   • Légtechnika segédenergia
10. Hűtési rendszer
11. Világítás

Összesített energetikai jellemző

Az ÉKM rendelet az épület jellemzésére, energetikai kategóriába sorolására az összesített energetikai jellemzőt használja. A követelményértékeket is ehhez köti. Az összesített energetikai jellemző az épület fűtött alapterületére fajlagosított éves primerenergia fogyasztás, mértékegysége kWh/m²év.

Megjegyzés:
Többször beszélünk követelményekről. Tisztázásképp azt ki kell emelni, hogy a követelmények csak új építés vagy jelentős felújítás esetén jelentenek kötelezettséget – az épületnek meg kell felelnie a követelményeknek. Meglévő, üzemelő épület esetén tanúsítás során az épület jellemzőit viszonytjuk a követelményértékekhez, ezzel az épület besorolását tudjuk elvégezni. Ilyen esetben nem jár kötelezettséggel a követelményértékek nem teljesülése, csak gyengébb besorolású lesz az épület.

Az ÉKM új fogalmakat vezet be:

• összesített nem megújuló primerenergia-igény: E_nren,
• összesített megújuló primerenergia-igény: E_ren,
• összesített teljes primerenergia-igény: E_tot,
• összesített szén-dioxid kibocsátás: E_CO2.

Az épületenergetikai rendszerek primerenergia-igényét szorozzuk az f_nren, f_ren, f_tot, f_CO2 súyzótényező egyikével – attól függően melyik típusú súlyozott primerenergia-igényt szeretnénk megkapni. A súlyzótényezők megfelelnek a primerenergia átalakítási tényezőinek, kibővítve ezt a fogalmat, átértékelve azok számértékeit. Az alsó képletben az “nren” a fenti típusok bármelyikével behelyettesíthető, ha más súlyzótényezőt alkalmazunk. A súlyzótényezőket az ÉKM rendelet 7. mellékletében lévő táblázat tartalmazza.

Megjegyzés:
A primerenergiára átváltó szorzót (primerenergia tényezőt) gyakran büntető szorzóként értelmezik, viszont indokoltsága könnyen belátható. A primerenergiában való számolás lényege, hogy nem tekinthetjük azonos energiának a különböző energiatípusokat. Villamos energia előállítását (a megújuló termelőkapacitáson túl) alapvetően 30-35%-os hatásfokon végzik fosszilis- (gáz, szén) és nukleáris tüzelőanyaggal üzemelő erőművekben. Tehát egy egységnyi villamos energia előállításához kb. 3 egységnyi primerenergiát használunk fel. Az erőművi hatékonyság és az energiamix alapján határozták meg a primerenergia átalakítási tényezőt. Az EU-s direktívákban ez a szorzó 2,5.

A leggyakrabban használt energiahordozók súlyzótényezői (primerenergia átalakítási tényezői):

Energiahordozó	fnren	fren	ftot	fCO2 [g/kWh]
földgáz	1,1	0	1,1	297
villamos energia	2,3	0,3	2,6	455
távhő	1,38	0	1,38	374
tüzifa	0,6	0,6	1,2	40
biogáz	0,4	1	1,4	83
napenergia	0	1	1	74
környezeti hő (hőszivattyúk)	0	1	1	27

Látható, hogy az f_tot az f_nren és f_ren összege. A követelményeknél, ahogy írtuk, az f_nren-t nézzük.

Távhőre a táblázat tartalmaz értékeket, de az ÉKM rendelet jelzi, hogy annak számítását a 8. mellékletének 8. pontja alapján kell elvégezni. A táblázatos értéket akkor lehet alkalmazni, ha az adott évre nincs a távhőszolgáltató és a Lechner Tudásközpont által hivatalosan kiadott adat a 8. melléklet számításának elvégzésére.

Az ÉKM a követelményértékeket az összesített nem megújuló primerenergia-igényhez köti (E_nren).

𝐸_nren = 𝐸_𝐹,nren + 𝐸_{𝐻𝑀𝑉,nren} + 𝐸_{𝐿𝑇,nren} + 𝐸_𝐻,nren + 𝐸_{𝑣𝑖𝑙,nren} − 𝐸_{𝑒𝑥𝑝,nren}

Az egyes épületenergetikai rendszerek (fűtés, HMV, légtechnika, hűtés, világítás) primerenergia-igénye a következőképp számítandó:

𝐸_prim = Σ 𝑄_vég,𝑖 ∙ 𝐹_fé/éh ∙ 𝑓_súly,𝑖 + Σ𝑊_vég,𝑖 ∙ 𝑓_súly,𝑖

Az egyes rendszerek végső hőenergiaigényének (Q_vég) számítását a cikk további részeiben egyenként részletezzük.

Az 𝐹_fé/éh a fűtőérték és égéshő hányadosa, ezt a 2. függelék 3. fejezete táblázatos formában tartalmazza. Ebben a földgázra 0,9-es szorzó található. Ez alapján a fűtés, HMV, légtechnika végsőenergia-igényének meghatározásakor a földgázfogyasztást GCV-ben kapjuk meg, amit itt NCV-re vált át az 𝐹_fé/éh tényező. Ebből az is következik, hogy a gázkazánok teljesítménytényezőinél (a hatásfok reciproka) GCV hatásfokkal számolunk, ebben vannak megadva a táblázatos értékek. Ez abból a szempontból érdekes, hogy míg a teljesítménytényezők táblázatban szereplő értékei a TNM rendeletben és az ÉKM rendeletben megegyeznek, a TNM rendelet nem tartalmazott ilyen fűtőérték-égéshő átalakító tényezőt.

Megjegyzés:
Földgáz esetén NCV (Net Calorific Value / fűtőérték), és GCV (Gross Calorific Value / égéshő) értékekkel is számolhatunk.
Az égéshő (GCV) lényege, hogy a földgáz elégetése során számol a kondenzációs hővel is (a folyamat végén a füstgázban lévő vízgőz kondenzálódik. Ez egyfajta “elméleti maximuma” a tüzelőanyagból kinyerhető hőnek. Tehát a földgáz GCV energiatartalma mindig nagyobb, mint NCV-ben vett energiatartalma, épp annyival, amennyi hő a vízgőz kondenzálásával kinyerhető még belőle. Ez 10% különbséget jelent.
Földgáz számlákon a kWh energiafogyasztást GCV-ben adják meg (kWh(G)-ben, még ha a (G) nincs is feltüntetve). A MJ mértékegységgel szereplő értékek NCV-ben (fűtőértékben) értendők.

A Σ𝑊_vég,𝑖 ∙ 𝑓_súly,𝑖 tag a segédenergia primerenergia-igénye. A segédenergia az épületgépészeti rendszerekben működő szivattyúk, ventilátorok villamosenergia-fogyasztása. A világítás esetén csak ez a villamosenergia-fogyasztás tag van a primerenergia-igény képletében.

Az összesített energetikai jellemzőben negatív tagként szerepelnek a helyben megtermelt energiák (𝐸_{𝑒𝑥𝑝,nren}). A számítási módszer ezekre a következő meghatározást használja: a helyben megtermelt és más helyi, az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló rendelet által nem szabályozott fogyasztóknak vagy a hálózatba exportált energia. Ez azt jelenti, hogy a (leggyakrabban) napelemmel (adott esetben gázmotorral, szélturbinával, stb.) helyben megtermelt energia javítja az épület összesített energetikai jellemzőjét akkor is, ha ezt az energiát a hálózatra táplálja, vagy olyan berendezések fogyasztják el, melyek nem az épületenergetikához tartoznak – tehát nem fűtést/hűtést, HMV termelést, légtechnikát, világítást működtetnek, hanem valamilyen energiafogyasztó berendezést.

← vissza a tartalomhoz

Megújuló energia

Ahogy az ÉKM rendelet követelményeivel foglalkozó cikkünkben bemutattuk, a TNM rendelettől eltérő módon követelmény nincs a megújulókhoz kötve. Helyette az épület éves fajlagos CO₂ kibocsátását határozza meg, aminek követelményértékét a referenciaépület alapján adja meg.  

A megújuló energia mennyiségével az 1. függelék 14.3. fejezete foglalkozik. Leírja, milyen forrásból származó megújulókat kell figyelembe venni. Ezzel a ponttal jelen cikkben részletesen nem foglalkozunk, a függelékben szereplő leíráshoz hozzátenni nem tudunk, és kiemelni sem belőle – számítás során meg kell nyitni a függeléket, és elvégezni az egyes megújulók primerenergia mennyiségeinek összeadását.

← vissza a tartalomhoz

Épületfunkciók bővülése

A követelmények meghatározásában az eddig sem túl bonyolult rendszer egyszerűsödött. A TNM rendelet az összesített energetikai jellemző (E_p) alapján követelményt határozott meg lakóépületekre, irodaépületekre, oktatási épületekre és egyéb funkciójú épületekre. Az ÉKM követelményei csak lakó- és egyéb épületeket különböztetnek meg. Ezt azért teheti meg, mert a TNM számszerűsített követelményeitől eltérően az ÉKM egy azonos funkciójú referenciaépülethez arányosítva adja meg a követelményeket. A referenciaépülettel és a követelményekkel a már hivatkozott korábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk. A lakóépületek és egyéb épületek különválasztására is csak azért van szükség, hogy lakóépületek tanúsítását még egyszerűbben lehessen végezni – több fix értékkel.

A számítási módszerben azonban az épületek funkciójának listája jelentősen kibővült. A TNM rendelet 3. mellékletének IV.1. táblázata tervezési adatokat adott meg (légcsereszám, fajlagos HMV igény, világítás energiaigénye, belső hőnyereség, szakaszossági tényező). Ezeket csupán a követelmények szerinti 3 funkcióra: lakóépület, irodaépület, oktatási épület. Az ÉKM rendelet ajánlott számítási alapadatokat ad meg. Ez a táblázat a 2. függelék 2. pontjában található. A 2.1 táblázat tartalmazza az épület napi és éves használati idejét, az ajánlott hőmérsékleteket télen és nyáron, a szükséges szellőzési térfogatáramot alapterületre vetítve (ebből légcsere számolható az adott térre), megvilágítást és a belső hőnyereséget. A 2.2. táblázat a HMV hőigényeket tartalmazza különböző vetítési alapokra – különböző funkcióknál vagy alapterületre, főre vagy férőhelyenként.

De nézzük, milyen funkciókat különböztet meg a számítási alapadatok meghatározásánál:

← vissza a tartalomhoz

Zónázás

Legnagyobb változás az ÉKM rendeletben a TNM módszeréhez képest a zónák megalkotása. Látni fogjuk azonban, hogy a zónázás műszaki szempontból nem jelentős újítás, mégis a tanúsításhoz, vagy egy audithoz használt épületenergetikai számítást sokkal strukturáltabbá, átláthatóbbá tesz, és a végeredmény műszakilag is jobban értelmezhető.

A TNM rendelet az egész épületre határozott meg átlagos hőmérsékletet, hőfokhidat, ezzel a nettó energiaigényeket. Az ÉKM rendelet a zónázás bevezetésével lehetővé teszi az épület egyes, eltérő jellemzőkkel rendelkező részeinek külön-külön való számítását, majd összegzi ezeket. Így a végeredmény ez esetben is az egész épületre vonatkozik, miközben figyelembe veszi az egyes épületrészek különböző tulajdonságait.

Az ÉKM rendelet 1. függelék 5. fejezete a következőképp kezdődik:

Az épületenergetikai számításhoz az épületet vagy épületrészt lehetőség szerint egy termikus zónaként kell kezelni. Bizonyos esetben szükség lehet több termikus zónára osztásra, például:
– különböző funkció (használati feltételek),
– az épületrészek hőmérlege közötti jelentős különbség (pl. hőnyereségek, hőtárolás, tájolás, árnyékolás),
– az épülettechnikai rendszer összetettsége miatt.
Többzónás számítás esetén a számítást zónánként kell elvégezni, majd a zónák eredményeit összesíteni.

Mindez megkönnyíti azon épületek számítását, amiben több funkció kap helyet. Ilyen lehet egy gyártócsarnok és irodarész egy épületen belül való kezelése, vagy ha az épület egy része raktár.

A második pont vet fel kérdéseket. Szó szerinti értelmezés esetén a különböző tájolású helyiségeket külön zónaként kellene felvenni. Ez a megközelítés egy családi ház esetén feleslegesen bonyolulttá tenné a számítást. Valószínűleg elő tud fordulni olyan eset nagyméretű épületek esetén, ahol a tájolásból adódóan külön zónákat alkotunk, de olyan esetekben, ahol a helyiségek egymással szoros kapcsolatban vannak, jelentős a légcsere köztük, egy zónaként alkalmazhatók.

Hasonló vonatkozik azon helyiségekre, melyek szoros kapcsolatban állnak – a rendelet “erősen kapcsolt” tereknek nevezi. Itt olyan épületrészekről van szó, melyek bár nem rendelkeznek fűtéssel, de körbe vannak véve fűtött helyiségekkel, jelentős légcsere van a szomszédos fűtött helyiséggel, és (ezekből adódóan) a hőmérsékletük is közel megegyezik azokéval. Az erősen kapcsolt nem kondicionált zónák összevonhatóak egy zónába a szomszédos kondicionált terekkel.

Amennyiben ezen szoros hőegyensúlyi kapcsolat nem áll fenn egy fűtött és fűtetlen tér között, vagy a fűtetlen térben jelentős légcsere alakul ki a külső környezettel, úgy “gyengén kapcsolt” terekről van szó. Ezekre korrekciós tényezőket alkalmaz (a TNM-ből is már alkalmazott fűtetlen tér esetén egy arányszámot). A gyengén kapcsolt terek az alsó táblázat alapján vehetők figyelembe.

Az eltérő fűtési és hűtési rendszereket már a TNM is próbálta kezelni a lefedett energiaarányra bevezetett tényezővel. De ez meglehetősen körülményes számítás volt, gyakran csak becsült értékeket vettünk fel. Ez esetben, ha külön zónaként határozzuk meg az ellátott épületrészt, annak a zónának a nettó energiaigényét ismerem, a fűtési/hűtési rendszer jellemzői is erre lesznek érvényesek.

Helyiség kategória	Helyiségek például	Beszámít AN-ba?	Energiamérlegbe beleszámít?
Kondicionált vagy erősen kapcsolt nem kondicionált zóna	– Kondicionált helyiségek (pl. nappali, hálószoba, dolgozószoba, hőleadóval rendelkező helyiségek) – Lakótéren belüli erősen kapcsolt nem kondicionált helyiségek (pl. WC, kamra, közlekedő, hőleadóval nem feltétlenül rendelkező, de a lakótérhez tartozó helyiségek)	igen	igen, kondicionált térként számítandó
Kondicionált vagy erősen kapcsolt nem kondicionált zóna – közös terek	Közös fűtött lépcsőház, közös fűtött garázs	Lakás tanúsítása esetén nem, egész épület tanúsítása esetén igen	Lakás tanúsítása esetén adiabatikus felületként kell kezelni (azaz a hőáromot el kell hanyagolni), egész épület tanúsítása esetén igen
Gyengén kapcsolt nem kondicionált terek	Fűtetlen padlás, fűtetlen pince, fűtetlen mélygarázs, fűtetlen közös lépcsőház, fűtetlen saját garázs, egyéb fűtetlen terek	nem	Egyszerűsített módszer esetén korrekciós tényezővel vesszük figyelembe, részletes módszer esetén szabvány szerinti számítással (lsd. 6.1.3). Az ezen terekhez tartozó egyéb energiafogyasztást nem vesszük figyelembe.
Gyengén kapcsolt nem kondicionált zóna jelentős szoláris és/vagy belső hőnyereséggel	Pl. naptér, átrium fűtés, hűtés nélkül	nem	Egyszerűsített módszer esetén a nyereségek elhanyagolhatóak, részletes módszer

Mindez jelentős változást fog hozni a nettó fűtési/hűtési energiaigény számításában. Nem számol hőfokhíddal, és fűtési/hűtési órák számát is átértékeli, havi számítást bevezetve. A veszteségek és nyereségek (és ezek aránya), illetve a hőtároló képesség alapján, hasznosítási tényező meghatározásával számol havi nettó energiaigényt.

De ne rohanjunk ennyire előre! Először nézzük meg az energetikai számítások kiindulásában, a határoló szerkezetek hőátbocsátási tényezőinek számításában milyen újdonságok találhatók az ÉKM rendeletben.

← vissza a tartalomhoz

Határoló szerkezetek

A TNM rendelethez hasonlítva a határoló szerkezetek energetikai tulajdonságainak számításában jelentős változtatást nem találunk – a hővezetés és hőátadás fizikai alapjait még egy új rendelet sem tudja átírni.

Az ÉKM rendelet követelményt határoz meg a szerkezetek hőátbocsátási tényezőire (U_max), ezt a már hivatkozott, követelményekkel foglalkozó cikkünkben mutattuk be részletesen.

Az új számítási módszerben a következő kisebb változtatások, illetve jelentősebb bővítések, részletezések találhatók:

• A belső és külső hőátadási tényezők, illetve azok reciproka: a hőátadási ellenállás táblázatban lett rögzítve. Ez a TNM-ben nem volt számszerűsítve, táblázatba foglalva. Az általánosan elfogadott értékekkel számoltunk. Ezeket most a rendelet megadja.
• Számítást ad légrétegek hővezetési ellenállásának számítására. megkülönböztet zárt, kismértékben kiszellőztetett és intenzíven kiszellőztetett légréteget. Ezeket a nyílások összesített mérete alapján kategorizálja. A számítás 0,3 m-nél nem vastagabb légrétegekre alkalmazható.

	nyílások mérete 1m2 felületre vetítve
zárt légréteg	<500 mm2/1m2
kismértékben kiszellőztetett	500 mm2/1m2<Aszell<1500 mm2/1m2
intenzíven kiszellőztetett	1500 mm2/1m2<

• Számítást ad inhomogén rétegekre. Ebben leírja a több anyagból összetett szerkezetek számítását. Tetőszerkezetekben lévő szarufák vagy homlokzati falakban lévő pillérek okozta hőhídhatást ezzel számíthatjuk.
• Részletesebben foglalkozik a hőátbocsátási tényező korrekciójával. Figyelembe veszi a légüregeket, rögzítőelemeket.

Jelentősebb újításnak tekinthető, hogy külön számítást ad nyílászárók U értékének meghatározására. Figyelembe veszi az üvegezés és a keret hőátbocsátását és a csatlakozások vonalmenti hőátbocsátási tényezőjét. A különböző üvegezésekre, a keretek különböző típusaira, és a csatlakozásokra és merevítő profilokra a 2. függelék 4. pontjának táblázatai tartalmaznak értékeket. A nyílászárók számítási módszere jelentős előrelépés a TNM rendelethez képest, amely ilyet nem tartalmazott. Bonyolult számításokba bonyolódhattunk, csak szabványokban fellelhető táblázatos értékeket kerestünk, jobb híján pontatlan, bizonytalan értékekkel számolva végeztük a számításainkat (kivéve új ablakok esetén, ahol rendelkezésünkre állt gyártói adatlap, rajta az áhított U értékkel). A nyílászárók jellemzése ráadásul az árnyékolásra érvényes számításokkal és táblázatos értékekkel is kibővült.

Másik jelentős bővítés, hogy a 2. függelék pontos adatbázist tartalmaz panelházak szerkezeteinek hőátbocsátási tényezőjére. Itt városonként, sőt, lakótelepenként, építési évenként adja meg a vasbeton szendvicspanelek jellemző szerkezetés és U értékét.

A TNM rendelethez képest részletesebb számítási módszert alkalmaz a talajjal érintkező szerkezetek (padló, pincefal) esetére. Egyértelműsíti, hogyan kell figyelembe venni a talajt, és hővezetési tényezőt határoz meg adott típusú talajokra. Ezen túl kijelenti, hogy az ágyazatot nem vesszük figyelembe a padló hővezetési ellenállásának számításakor. Számol a padló felületének hőveszteségével és a vonalmenti hőátbocsátási tényezővel is.

← vissza a tartalomhoz

Nettó hőenergia igény

Fűtés

Ahogy fentebb bemutattuk, a zónázással új számítási módszert vezettek be. A nettó fűtési energiaigény a hőveszteség és hőnyereség különbsége. A veszteséget a szakaszos üzem 𝜎_𝐹 korrekciós tényezőjével (táblázatos érték), a nyereséget pedig η_F hasznosítási tényezővel kell figyelembe venni. A hasznosítási tényező számítását az 1. függelék 6.7.1 fejezete tartalmazza. Függ a hőnyereség és hőveszteség arányától, és az épület hőtároló képességétől (C_m,eff). A hőtároló képesség számítható a szerkezetek anyaga alapján, de a függelék 6.5. táblázatának használatával egyszerű meghatározást is lehetővé tesz. Meghatároz könnyű, közepesen nehéz, nehéz és nagyon nehéz népületet. Ezekre a kategóriákra pedig jellemző építési módszert, jellemző szerkezeteket is felsorol; mindez az alábbi táblázatban látható.

Q_F,net = 𝜎_𝐹Q_veszt – η_FQ_nyer

Cm,eff/AN [kJ/m2K]	Besorolás	Jellemzők
95	könnyű	Könnyűszerkezetes épület nehéz belső szerkezetek nélkül
190	közepesen nehéz	Vegyes építési mód vagy nehéz szerkezetű épület álmennyezettel és/vagy álpadlóval és túlnyomórészt könnyű válaszfalakkal vagy nagy belmagasságú terek (pl. tornacsarnok, múzeum).
280	nehéz	Jellemzően nehéz külső és belső szerkezetek (vasbeton födém, külső és belső épületszerkezetek átlagos testsűrűsége ≥ 600 kg/m3), álmennyezet és álpadló nélkül, belső hőszigetelés nélkül. Normál belmagasságú terek (< 4,5 m).
560	nagyon nehéz	Nagyon nehéz külső és belső szerkezetek (vasbeton födém, külső és belső épületszerkezetek átlagos testsűrűsége ≥ 1600 kg/m3), álmennyezet és álpadló nélkül, belső hőszigetelés nélkül. Normál belmagasságú terek (< 4,5 m).

Hőveszteségek

A hőveszteségbe nem meglepő módon a transzmissziós és filtrációs veszteségek tartoznak. A transzmissziós hőveszteségeket a következő képlet írja le:

𝑄_𝑡𝑟 =((Σ𝐻_{𝑡𝑟,𝐷}+Σ𝐻_{𝑡𝑟,𝑥})(𝜃_𝑖 − 𝜃_𝑒,átlag)+𝐻_{𝑡𝑟,𝑇}(𝜃_𝑖− 𝜃_𝑒,év))∙Δ𝑡/1000

A 𝐻_{𝑡𝑟,𝐷} a külső falak és a zárófödém/tető transzmissziós vesztesége, a 𝐻_{𝑡𝑟,𝑥} a fűtetlen terek felé (ha van ilyen), a 𝐻_{𝑡𝑟,𝑇} pedig a talaj felé irányuló hőveszteség. A 𝜃_{𝑖,𝐹/𝐻} a zóna (jó esetben az egész épület) belső hőmérséklete. A 𝜃_𝑒,átlag a havi átlagos külső hőmérséklet, ami a 2. függelék 1.2.1 pontjában található táblázatos formában. Tehát ez alapján jön létre a havi bontású hőigény számítás. A talajjal érintkező szerkezetek (padló, pincefal) esetén a talaj hőmérsékletének kis ingadozása miatt a külső tér éves átlagával számolhatunk, ami 10,9°C a táblázat alapján.

Hónap	1	2	3	4	5	6	7	8	9	10	11	12	Éves
Átlagos külső hőmérséklet [°C]	2,1	-0,1	3,5	10,9	16,8	20,8	21,9	21,0	17,8	8,3	7,6	-0,1	10,9

Itt fontos tényező a számítási időszak hossza (Δ𝑡), ami nagyon sok összefüggésben megjelenik, és az egyik alapja a havi energiaigény meghatározásának.
Havi számítás során az adott hónap hosszával (órákban kifejezve) kell számolni. Azokat a hónapokat kell figyelembe venni, amikor van energiaigény. Fűtés esetén a veszteség és nyereség különbsége pozitív (Q_F,net = 𝜎_𝐹Q_veszt – η_FQ_nyer>0), hűtés esetén negatív. A legelső és a legutolsó hónapot, ahol van igény, csak 15 nappal vesszük figyelembe.
A gyakorlatban az összes hónapra kiszámoljuk a veszteségeket és nyereségeket teljes óraszámmal, majd ezek különbségéből látjuk, mely hónapokkal miként kell számolni.

Ha nincs az épületben légtechnika, a természetes szellőzéssel számolunk csak. Ebben az esetben nincs jelentős eltérés a TNM rendelethez képest.

𝑄_{𝑠𝑧𝑒𝑙𝑙}=Σ𝐻_{𝑠𝑧𝑒𝑙𝑙}(𝜃_𝑖− 𝜃_{𝑒,á𝑡𝑙𝑎𝑔})Δ𝑡/1000

𝐻_{𝑠𝑧𝑒𝑙𝑙}=0,35∙(𝑛_{𝑠𝑧ü𝑘𝑠}+ 𝑛_{𝑓𝑖𝑙𝑡})∙ 𝑉

A szükséges légcsereszám a 2. függelék 2.1 táblázatában lévő szellőzési térfogatáramból számítható. A táblázat épületfunkciónként meghatározza az alapterületre vetített szükséges [m³/h] frisslevegő mennyiséget. Az 𝑛_{𝑓𝑖𝑙𝑡} a tömítetlenségből származó többlet légcsere. A számítási módszer tartalmaz még egy szorzót (arányszámot), amely a természetes szellőzésű időszak arányát határozza meg – légtechnika nélkül ez 1.

A több funkcióra meghatározott szükséges frisslevegő térfogatáram nagy segítséget tud jelenteni a számítás során. A légcsereszám jelentős tényezője a hőveszteségnek – ezzel a nettó és bruttó energiaigénynek is. A rendeletben táblázatban rögzített értékek jó támpontot adnak a számítás elvégzéséhez, és kevesebb tévedéssel jár a becslés elkerülése. Az ipari létesítményekre továbbra is a tanúsító/auditor adja majd meg ezt az értéket, itt az jelenthet segítséget, hogy ezeken a helyeken gyakran légtechnika üzemel, aminek jó esetben ismerjük a paramétereit (frisslevegő térfogatáram, szabályozás).

Az 1. függelék számítási metódust ad meg a szellőzés hőveszteségére különböző típusú légtechnikai rendszerek esetére: hővisszanyerőt tartalmazó, fűtés nélküli légtechnika állandó térfogatáramon, vagy szakaszos üzemű légtechnika. Ezek a már említett tényezők különböző összefüggéseit használják, figyelembe véve a hővisszanyerő hatásfokát is.

Hőnyereségek

Hőnyereségeket jelent az üvegezett felületeken (magyarul: ablakokon) keresztül bejutó sugárzási nyereség. Ennek számításában a következő tényezők játszanak szerepet:

• az üvegfelület mérete,
• tájolása,
• az üveg sugárzásáteresztő képessége,
• árnyékolások.

Mindezek a 2. függelék táblázataiban megtalálhatók.

Árnyékot adhat egy fa, egy szomszédos épület, vagy a vizsgált épület egy eleme. Fűtés során azonban nem számolunk az ablakra felszerelt árnyékolóval (redőny, reluxa, függöny) – tehát azt feltételezzük, hogy ilyenkor ezeket nyitva tartjuk.

A belső hőnyereség (q_b) az épület használata közben az emberek, a berendezések, háztartási eszközök, világítás hőleadását jelenti. A légcsereszám mellett egy másik jelentős tényező, ami nagyban befolyásolhatja a hőigényt. Ez esetben is segítség, hogy a kibővült funkciójú épületekre táblázatban meg van adva a belső hőnyereség alapterületre vetített fajlagos értéke. Ezt ipari üzemek esetén az auditor határozza meg. Az épületben üzemelő villamos berendezések teljesítménye és üzeme alapján jól becsülhető a belső technológiai hőnyereség. Megjegyezzük, hogy ezen alapon egy épület ki is eshet az ÉKM rendelet hatálya alól (a rendelet hatálya nem terjed ki műhelyre vagy az ipari területen lévő épületre, ha abban a technológiából származó belső hőnyereség a nagyobb, mint 20 W/m²). Ettől függetlenül auditálás során a számítási módszer ugyanúgy alkalmazható – legfeljebb a követelményértékek nem érvényesek az épületre.

← vissza a tartalomhoz

Hűtés

A TNM rendelet elég felületesen számította a hűtési energiaigényt. Bár számolt sugárzási és belső hőterheléssel, a hűtési napok/órák számát viszonylag elnagyoltan kezelte. Ezt a nyári időszak belső és külső hőmérsékletek napi középértékeinek különbsége alapján határozta meg. Ezenkívül nem használt hasznosítási tényezőt – nem számolt az épület hőtárolásával, továbbá a hűtési rendszer veszteségeit sem vette figyelembe. Az ÉKM rendelet a fűtési hőigény meghatározásához hasonló részletességgel számítja a hűtési igényt, ezzel részletesebb számítást, pontosabb eredményt adva.

Megjegyzés:
A TNM rendelet 2006-ban lépett hatályba, a számítási módszer megalkotása, logikájának felépítése az ez előtti időszakot tükrözi. Az épülethűtés ekkor jóval ritkább volt, mint ma, különösen igaz ez a lakóépületekre. A hőszivattyúk, klímák gyors elterjedése az ezt követő időszakra tehető.
A TNM rendeletnek időközben több módosítása is volt, a hűtés nettó primerenergia igényének számítása nem változott (ezen a linken a naptár ikonra kattintva megtalálható a rendelet összes változata).
Mindezeken túl azt is hozzá kell tenni, hogy tapasztalatunk szerint tanúsítás szempontjából nem okozott nagy hibát. A hűtés fajlagos primerenergia felhasználása, ezzel az összesített energetikai jellemző értéke nem feltétlenül volt pontatlanabb, a valóságtól elrugaszkodottabb. A problémát inkább auditálás során tapasztaltuk, ahol egy adott rendszerre pontosabb számítást végeztünk, ez esetben nem mindig volt megfelelő a TNM módszere.

A hűtési energiaigény a hőleadás és hőterhelés különbségéből adódik. Gyakorlatilag megfordul a fűtési igény számítása, hűtéssel “el kell vinni” az épületbe bejutó vagy ott keletkező hőáramokat. Hűtés esetén a hőterheléseket szintén a sugárzási és belső hőnyereségek jelentik. A hűtés hasznosítási tényezőjére külön összefüggéseket határoz meg a számítás, de ugyanúgy függ a hőterhelés és hőleadás arányától és az épület hőtároló képességétől.

𝑄_{𝐻,𝑛𝑒𝑡}=(𝑄_{𝑡𝑒𝑟ℎ}−𝜂_𝐻𝑄_{𝑙𝑒𝑎𝑑})

A sugárzási hőterhelés az ablakokon bejutó sugárzás, ami fűti a teret. Ugyanúgy figyelembe kell venni az üvegfelület méretét, tájolását, az üveg sugárzásátbocsátási képességét és ez esetben már számolunk a redőnyök, reluxák (ez esetben) pozitív hatásával is.

A belső hőterheléseket ugyanazon tényezők jelentik, mint a fűtés esetén, a berendezéseknek, embereknek, világításnak ugyanúgy megjelenik a hőleadása. A fajlagos belső hőnyereség értéke is azonos: a 2. függelék 2.1. táblázat tartalmazza ezeket.

A hőleadás szintén megegyezik a fűtésnél számolt hőveszteségekkel. Felmerülhet a kérdés, hogy nyári melegben a falakon keresztül a transzmissziós hőáram iránya milyen. A legmelegebb nappali órákban a külső hőmérséklet magasabb, mint a belső hőmérséklet (akár hűtjük a teret az előírt hőmérsékletre, akár nincs hűtés, és kialakul egy belső “természetes” hőmérséklet), a számítást azonban továbbra is havi alapon végezzük, a havi átlagos hőmérsékletek alapján, amelyek (a fűtésnél bemutatott táblázatban is láthatóan) alacsonyabbak a belső hőmérsékletnél. Tehát a meleg nyári időszakban is átlagosan kifelé irányuló hőáramról beszélünk.

Megjegyzés: Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a legmagasabb éjszakai külső hőmérséklet sem lépi túl a nyári hűtési szezonra előírt 26°C belső hőmérsékletet (gondoljunk csak az elmúlt évek nyári hőhullámaira, az extrém magas éjszakai hőmérséklet ilyenkor is lement 25°C környékére – és ez egyelőre extremitás). Továbbá a hőhullámok mellett a nyárnak bőven vannak olyan napjai, amikor a napközbeni külső hőmérséklet sem haladja meg (jelentősen) ezt az értéket.

Az már nem meglepő, hogy a szellőztetés szintén hőleadást eredményez. A számítási módszer is az éjszakai többlet szellőztetés kedvező hatásáról ír a hűtési időszakban. A következőképp számítja:

𝐻_{𝑠𝑧𝑒𝑙𝑙,𝐻,𝑛𝑦á𝑟,é𝑗𝑗𝑒𝑙}=0,35 ∙ 1,5 ∙ 7/24 ∙ 𝑛_{é𝑗𝑗𝑒𝑙} ∙ 𝑉 [𝑊/𝐾]

Itt az 1,5 az alacsonyabb hőmérsékletű éjszakai szellőző levegő miatti módosító tag. Az n_éjjel megtalálható a 2. függelék 2.3. táblázatában. A 7/24 alapján 7 órás éjszakai szellőztetési időszakkal számol.

A hűtés nettó hőenergia igényét a fűtéshez hasonlóan havi bontásban kapjuk meg, azokra a hónapokra számolva, ahol a hőterhelés magasabb a hőleadásnál.

← vissza a tartalomhoz

Fajlagos hőveszteségtényező

A fűtésre vonatkozó hőáramok alapján meghatározható a fajlagos hőveszteségtényező. Ez azért fontos, mert az ÉKM erre a tényezőre követelményértéket határoz meg (közel nulla követelményszint és jelentős felújítás esetén is).

Ez esetben is havi számítást alkalmaz, a havi külső átlag hőmérsékleteket használja, majd szummázza a tagokat. A számítást novembertől márciusig végzi, ez esetben nem egyedi (a hőáramok alapján kapott) fűtési idényt kell alkalmazni, hanem egységesen Δ𝑡 = 3624 h értékkel kell számolni.

← vissza a tartalomhoz

Fűtési rendszer

Fűtési idényben tehát a hőveszteség nagyobb, mint a hőnyereség. A különbözetet valamilyen fűtési rendszernek kell fedezni. A számítási módszer a fűtési rendszerek számítását a következő képlettel kezdi:

𝑄_{𝐹,𝑛𝑒𝑡}=𝑄_{𝐹,𝑛𝑒𝑡}−𝑄_{𝐹,𝐿𝑇}

Itt érdekes, hogy már az elején behozza a légtechnikát, az azzal fedezett hőszükségletet. A légtechnika számításánál látni fogjuk, hogy a légtechnikával bevitt hőmennyiséget nem a hőigény alapján határozza meg. A frisslevegő (felmelegítendő levegő) térfogatárama és a befúvási hőmérséklet alapján határoz meg hőmennyiséget (figyelembe véve egyéb elemeket: hővisszanyerést, visszakeverést stb., de ezekről majd később). Ennek oka az, hogy a légtechnika elsődleges feladata a szükséges frisslevegő biztosítása. A klímatechnikai méretezések is általában ez alapján történnek. Sok esetben a fűtendő térbe így bejuttatott hőmennyiség fedezi a fűtési igényeket; amennyiben nem, azt egyéb fűtési módokkal kipótolják (radiátoros fűtés, termoventilátorok, fan-coil, stb.). A légtechnika ilyen kezelése a TNM rendeletben is hasonlóan történt.

Megjegyzés: Tehát a légtechnika a többi fűtési rendszerrel ellentétben fordított logikát követ. nem a hőigényekből vezeti le a bevitt végső energiát, hanem egyéb paraméterekből számol bevitt hőt, ez pedig valahogy viszonyul az igényhez.
A légtechnika saját – főleg frisslevegőre méretezett – paramétereit a tervezés és méretezés során megállapították. Ha jól ismert, jól felmérhető a légtechnikai rendszer, akkor könnyedén megadhatók e paraméterek, számolható a bevitt hőmennyiség.
Ha hiányosak az információk, vagy alternatív javaslatként vetjük fel a légtechnikát, már több kérdés merül fel. Gyakori eset, hogy a légszállítás és befújt hőmérséklet ismert (ezek mérhető paraméterek a helyszínen), azonban szabályozás miatt a légtechnika üzemidejét nem tudjuk. Ezzel a légtechnikával bevitt hőmennyiség becslése pontatlan lehet, az igényekhez való igazodása esetleges.

A fűtés végső energiafogyasztása hasonló logika alapján történik, mint a TNM számítási módszerében. Figyelembe veszi a szabályozásból, a szállításból és a tárolásból származó veszteségeket és a hőtermelő hatásfokát. Ezek mindegyike táblázatos formában megtalálható az 1. függelék 8. fejezetében. A következőkben nem vizsgájuk az összes tényezőt egyenként. A lényegesebb tényezőkről, illetve ahol tapasztalatunk szerint magyarázatra szoruló jelenség van, részletesebben írunk.

𝑄_{𝐹,𝑣é𝑔,𝑗} = Σ(𝑄_{𝐹,𝑛𝑒𝑡,𝐹𝑅} ∙ 𝜀_{𝐹,𝑠𝑧𝑎𝑏} + 𝑄_{𝐹,𝑠𝑧á𝑙𝑙} + 𝑄_{𝐹,𝑡á𝑟}) ∙ 𝜀_𝐹

Hatásfok

Az 𝜀_𝐹 a hőtermelő teljesítménytényezője. A teljesítménytényező a hatásfok (hőszivattyúknál SCOP) reciproka. Az 1. függelék táblázatokban adja meg a használható hatásfokértékeket a fűtött alapterület függvényében a következő hőtermelő berendezésekre:

• állandó hőmérsékletű kazán,
• alacsony hőmérsékletű kazán,
• kondenzációs kazán,
• vegyes tüzelésű kazán,
• tűzifa tüzelésű,
• pellettüzelésű,
• faelgázosító,
• hőszivattyú (levegő/levegő, levegő/víz, víz/víz, talaj/víz).
• egyéb, egyedi fűtések (elektromos hősugárzó és kályha, cserépkályha, stb.).

Távhő esetén egységesen 𝜀_𝐹=1,01 teljesítménytényezőt határoz meg.

A 400 kW hőteljesítménynél kisebb hőtermelő berendezések energiahatékonysági követelményeit a 813/2013/EU rendelet határozza meg. Meglévő berendezések cseréjére nem kötelez, csak azt adja meg, milyen energiahatékonyságú új készülék hozható forgalomba. Ebben pedig olyan energiahatékonysági követelményérték szerepel, amit csak kondenzációs kazánok tudnak teljesíteni – tehát gyakorlatilag már csak ilyenek forgalmazhatók. A 400 kW határ azt jelenti, hogy nagyobb, ipari méretű kazánokra ez nem vonatkozik.

Itt egy bekezdés erejéig térjünk ki a hőszivattyúkra. A hőszivattyúk villamos energia és a környezetei levegő hőjének felhasználásával állít elő (ez esetben) fűtési energiát. A villamos energiát a kompresszorok használják fel, komprimálják a hűtőfolyadékot. A környezeti hő pedig a hűtőfolyadék halmazállapotváltozását (fűtés esetén elpárologtatását, hűtés esetén kondenzációját) végzi. A hőszivattyú a bevitt villamos energia többszörösét adja le hőenergiában. Ez gyakorlatilag 300-400% hatásfokot jelent, azaz 3-4 az SCOP értéke (hivatalos nevén szezonális fűtési jóságfok). Ezt a hőenergiát a környezetből nyeri a halmazállapot változás során. Ezért mondhatjuk megújulónak a hőszivattyúkat.
A 813/2013/EU rendelet az SCOP-n túl η_s szezonális helyiségfűtési hatásfokot is használ. Ennél figyelembe veszi a villamosenergia primerenergia tényezőjét: η_s=SCOP/2,5. Az ÉKM rendeletben a hőszivattyús hőtermelés esetén a teljesítménytényezőt az SCOP-ból határozzuk meg: 𝜀_𝐹=1/SCOP. A primerenergia szorzó a számítás későbbi lépéseiben (összesített energetikai jellemző meghatározásánál) majd előkerül, de a számítás ezen részében a végsőenergiát számolja.

Szabályozás

A fűtési rendszer szabályozásának hatékonysága során több tényezőt vesz figyelembe, mint a TNM rendelet

További tényező mind radiátoros, mind felületfűtéses rendszer esetén a beszabályozás hatását kifejező tag. Itt megkülönböztethetünk statikus és dinamikus beszabályozást és annak különböző módjait.

Segédenergia

Továbbra is figyelembe kell venni a fűtési rendszer segédenergiáját, ami gyakorlatilag a rendszerben üzemelő szivattyúk villamos energiafogyasztását jelenti. A számítási módszer táblázataiban megtalálhatók a különböző típusú és méretű rendszerekre használható fajlagos segédenergia igények. Külön megadja a hőtermelő segédenergia igényét (kazánköri szivattyúk) és a hőelosztás segédenergiaigényét (keringető szivattyúk). Jelentős változás a TNM rendelethez képest nincs.

← vissza a tartalomhoz

HMV termelés

A HMV termelés végsőenergia fogyasztásának számításában jelentős újdonságok nincsenek. A számítási módszer logikája megegyezik a TNM rendelet számításával. Ahogy arról már írtunk, sokkal több épületfunkcióra ad meg fajlagos HMV igényeket:

	HMV hőigény	vonatkoztatási egység
Családi ház	25	kWh/m2év
Egyéb lakóépület	30	kWh/m2év
Irodaház	0,4	kWh fejenként, naponta
Kórházi hálóterem	6	kWh ágyanként, naponta
Iskola, óvoda, bölcsöde	0,4	kWh fejenként, naponta
Kereskedelmi	1	kWh dolgozónként, naponta
Ipari épület (zuhanyzással)	1,8	kWh dolgozónként, naponta
Hotel	2	kWh ágyanként, naponta
Luxus hotel	5	kWh ágyanként, naponta
Étterem	1,1	kWh székenként, naponta
Nyugdíjasotthon	2,3	kWh fejenként, naponta
Laktanya	1,8	kWh fejenként, naponta
Sportlétesítmény	1,8	kWh fejenként, naponta
Menza	0,4	kWh adagonként
Szaunatér	2,8	kWh fejenként, naponta
Labor	0,4	kWh fejenként, naponta
Fitnesztér	1,5	kWh fejenként, naponta

A végsőenergia számítás során figyelembe veszi az elosztási és tárolási veszteségeket, és a hőtermelő hatásfokát, illetve a rendszer segédenergia igényét (szivattyúk villamos energiafogyasztása). Ezeket a tényezőket a számítási módszer táblázataiban találjuk meg.

Fontosabb újításként szerepel az ÉKM rendelet számításában, hogy részletesen foglalkozik a napkollektorral fedezett HMV termeléssel. Egyszerűsített módszert ad meg lakóépületekre. Ebben táblázatban meghatározza a kollektor méretétől függő várható energiatermelést. Egyéb épületekre napkollektort az ÉKM részletes számításával lehet számolni havi bontásban.

← vissza a tartalomhoz

Légtechnikai rendszer

A légtechnikai rendszer (szellőzés) végsőenergia igényére a számítási módszer a következő összefüggést adja:

𝑄_𝐹,LT,𝑛 = [(𝑄_{𝐹,LT,𝑛,𝑓𝑟𝑖𝑠𝑠} + 𝑄_{𝐹,𝐿𝑇,𝑟𝑒𝑐𝑖𝑟𝑘 ,𝑛} ) ∙ (1 + 𝑓_𝐿𝑇 ) + 𝑄_{𝐹,𝐿𝑇,𝑙𝑐𝑠} ] ∙ 𝜀_𝐿𝑇 [kWh/év]

Ha előfűtés is van, akkor ehhez hozzá kell adni egy 𝑄_{𝐹,𝐸𝐹,𝑛} = 𝑄_{𝐹;𝐸𝐹,𝑛} ∙ 𝜀_{𝐿𝑇,𝐸𝐹} tagot. A léghevítés teljesítménytényezője (𝜀_𝐿𝑇) valójában a hőtermelő berendezés hatásfoka (annak reciproka), tehát értékét a fűtésről szóló pontban bemutatott módon határozzuk meg. Az f_LT szabályozás hatását (teljesítmény és az igény illesztésének pontatlansága miatti veszteséget) jelenti, értékét táblázat tartalmazza különböző hőmérsékletszabályozások esetére.

Térjünk rá az épület / zóna nettó fűtési energiaigényének léghevítés által fedezett hányadára (Q_F,LT).

Légtechnika által fedezett energia

A légtechnikai rendszert már érintettük a fűtési rendszernél. Ahogy ott kifejtettük, a légtechnikával a kondicionált térbe bejuttatott energiát nem a hőigényből számoljuk, hanem a légtechnika saját adatai alapján: frisslevegő térfogatáram, befújt léghőmérséklet, légtechnikai rendszer üzemideje. Figyelembe veszi továbbá a visszakevert térfogatáramot (recirkuláció) és a hővisszanyerő hatását.

𝑄_{𝐹,𝐿𝑇} = Σ(𝑄_{𝐹,𝐿𝑇,𝑛,𝑓𝑟𝑖𝑠𝑠} + 𝑄_{𝐹,𝐿𝑇,𝑛,𝑟𝑒𝑐𝑖𝑟𝑘} )

𝑄_{𝐹,𝐿𝑇,𝑛,𝑓𝑟𝑖𝑠𝑠} = 0,35 ∙ V_{𝐹,𝐿𝑇,𝑛,𝑓𝑟𝑖𝑠𝑠} ∙ (1 − 𝜂𝑟) ∙ Δ𝑡_LT,n ∙ (𝜃_{𝑏𝑒𝑓;𝐹} − 𝜃_{𝑒;á𝑡𝑙𝑎𝑔})/1000

𝑄_{𝐹,𝐿𝑇,𝑟𝑒𝑐𝑖𝑟𝑘,𝑛} = 0,35 ∙ 𝑉_{F,LT,recirk,n} ∙ Δ𝑡_LT,n ∙ (𝜃_{𝑏𝑒𝑓;𝐹} − 𝜃_i;F)/1000

A V_{𝐹,𝐿𝑇,𝑛,𝑓𝑟𝑖𝑠𝑠} frisslevegő térfogatáram megadható a különböző funkciójú épületekre vonatkozó számítási alapadatait tartalmazó táblázat alapján (2. függelék 2.1 táblázat). Ipari épületek egyedi igényei miatt ez a táblázat nem ad támpontot a frisslevegő igényre, ezért ilyen esetben a vizsgált rendszer, a beépített légkezelő tényleges adataiból indulhatunk csak ki.

A befújt levegő hőmérséklete (𝜃_{𝑏𝑒𝑓;𝐹}) 2-3°C-al magasabb az elérni kívánt belső hőmérsékletnél. Az átlagos külső hőmérséklettel (𝜃_{𝑒;á𝑡𝑙𝑎𝑔}) a nettó fűtési hőigénynél már foglalkoztunk. Havi bontásban van megadva, így havi számítást tudunk végezni.

Az 1. függelék számítási módszert ad ezen egyszerű eseten túl olyan esetekre, amikor előfűtő, vagy talajhőcserélős levegő elemelegítés is szerepel a rendszerben – ezekkel jelen cikkünkben nem foglalkozunk részletesen.

Hővisszanyerő

A hővisszanyerő hatásfokára követelmény nincs, de az ÉKM rendelet referencia épületében, abban az esetben, ha van a vizsgált épületben légtechnika, 50%-os hatásfokú hővisszanyeréssel számol. Ez egyrészt azt is jelenti, hogy új építésű épületbe, ahol légtechnikával számolnak, minden bizonnyal kell betervezni hővisszanyerőt, ellenkező esetben nem éri el a követelményszintet (egyéb területek jelentős javításával sem valószínű, hogy kompenzálható). Másrészt olyan korszerűtlen épület, amelyben van légtechnika, de hővisszanyerő nincs benne, minden bizonnyal rosszabb energetikai besorolásba fog csúszni.

Iparági standardok alapján a következő hővisszanyerő hatásfokokkal szoktunk számolni (ha nem ismerjük a konkrét berendezés tényleges értékét):

• forgódobos hővisszanyerő: 70-80%,
• keresztirányú lemezes hőcserélő: 50-70%,
• ellenáramú lemezes hőcserélő: 70-90%,
• közvetítőközeges hővisszanyerő: 45-55%.

Recirkuláció (visszakeverés)

A recirkuláltatott levegő esetén annyi hőre van csupán szükség, amivel az elszívási hőmérsékletről a befúvási hőmérsékletre melegítjük a recirkuláltatott levegőmennyiséget. A visszakeverést mennyisége az össz-térfogatáram százalékos arányában van megadva – ez szintén tervezési és üzemeltetési kérdés, szükséges a konkrétan vizsgált rendszer jó ismerete.

Légtechnika üzemideje

Vélemény:
A légtechnika üzemideje (Δ𝑡_LT,n) érdekes kérdés. Amennyiben nincs egyéb fűtési rendszer, a szükséges térfogatáramot (légcserét) pedig az épület használati idejében állandóan biztosítani kell, mondhatjuk, hogy ez – az épület használati ideje – a légtechnika üzemideje? Vagy használaton kívül (éjszaka, hétvégén) is üzemel a légtechnika csak a fűtés fenntartása céljából? Ha használati időben a légtechnikát CO₂ érzékelő és/vagy hőmérsékletérzékelő szabályozza, az üzemidő kérdése tovább bonyolódik. Egy tanúsításnál hagyatkozhatunk egy egyszerűbb megközelítésre (frisslevegő térfogatáram és használati üzemidő), figyelembe véve, hogy a fűtési igény ki van elégítve és a referenciaépületnél is ugyanezt a megközelítést alkalmazzuk. Vagy hagyatkozhatunk az épületüzemeltető áltat elmondottakra – de tudjuk, hogy ezek gyakran elég távol vannak a valós üzemtől. A legjobb esetben vannak a légtechnikának idősorosan mért adatai – tudjuk hogy ez a legritkább esetben van. Komolyabb fejtörést okoz egy auditálás folyamata, ahol jogos elvárás az, hogy egy korszerűsítési javaslat eredménye helyes legyen. Ebben az esetben elkerülhetetlen saját mérések végzése és a rendszer (annak szabályozásával együtt) pontos megismerése.

Légcsatornák hővesztesége

Az 1. függelék számítási módszert tartalmaz a levegő elosztásának hőveszteségeinek meghatározására. A következő tényezők játszanak szerepet:

• a légcsatorna formája: kör, négyszög,
• mérete és hossza,
• szigeteltsége és az ebből adódó hőátbocsátási tényezője;
• a levegő áramlási sebessége,
• a szállított levegő és a környezet hőmérséklete,
• légtechnika üzemideje.

A hőátbocsátási tényezőkre a számítási módszer táblázatos értékeket tartalmaz. Ha a légcsatorna fűtött téren belül halad, akkor a veszteség 0,15-ös szorzót kap.

Légtechnika segédenergia

A légtechnika segédenergia igénye a ventilátorok villamosenergia-felvétele. Ez a következő tényezőktől függ:

• a szállított levegő térfogatárama,
• a rendszer áramlási ellenállása,
• ventilátorok hatásfoka.

← vissza a tartalomhoz

Hűtési rendszer

A nettó hűtési energiaigény fedezésére fordított végsőenergia függ a hűtőberendezés teljesítménytényezőjétől (𝜀_𝐻), látens hőigényétől (c_H), a szabályozás és a szállítás veszteségeitől.

𝑄_{𝐻,𝑣é𝑔,𝑗} = Σ 𝑄_{𝐻,𝑛𝑒𝑡} ∙ 𝑐_𝐻 ∙ 𝜀_{𝐻,𝑠𝑧𝑎𝑏} ∙ 𝜀_{𝐻,𝑠𝑧á𝑙𝑙} ∙ 𝜀_𝐻

A hűtő teljesítménytényezője a szezonális hűtési jóságfok (SEER) reciproka: 𝜀_𝐻=1/SEER. Az SEER értékei a hűtőgép típusától függően táblázatos formában adottak.

A látens hő a berendezés teljes és az érezhető hűtőteljesítményének különbségét, arányát fejezi ki. Értékét táblázatos formában találjuk, a hűtőközeg hőmérséklete szerint meghatározva.

Az elosztási és szabályozási veszteségeket kifejező tényezőket a számítási módszerben szintén táblázatos formában kapjuk meg. Elosztási veszteséggel egyszerűsített módszerrel nem kell számolni.

← vissza a tartalomhoz

Világítás

Lakóépületeknél a világítás energiafelhasználása nem számítandó be az
energiamérlegbe.

Az 1. függelék 12. fejezete tartalmazza a világítás energiafogyasztásának számítását. Egy több tagból álló kifejezést ad meg (a képlet alább látható), melynek az egyes tényezőit táblázatos formában megtaláljuk ugyanebben a fejezetben, illetve a 2. függelék 2.1. táblázatában. Ebben a cikkben az egyes tényezőkön nem megyünk végig, gyakorlatilag csak bemásolnánk a teljes fejezetet, értelmezendő és magyarázandó rész pedig nincs.

𝑊_{𝑉,𝑣é𝑔} = Σ (𝐹_𝑓𝑒 ∙ 𝑃_𝑗 ∙ 𝐹_{𝑠𝑧𝑎𝑏} ∙ (𝑡_{𝑛𝑎𝑝𝑝𝑎𝑙} 𝐹_{𝑛𝑎𝑝𝑝𝑎𝑙} + 𝑡_{é𝑗𝑗𝑒𝑙} )/1000 + 𝑤_{𝑣é𝑠𝑧} + 𝑤_{𝑠𝑡𝑎𝑛𝑑𝑏𝑦}) ∙ 𝐴_𝑗

← vissza a tartalomhoz