Csapat és cég

A Wattler név két szó ötvözetéből ered: a “Watt” – a teljesítmény mértékegysége, amiből az energia lesz; és a “butler” – a lakáj, aki sokoldalúan és nagy tudással szolgál. A Wattler szóösszetétel jól kifejezi azt, amin dolgozunk.

Szakértői csapatunk

Növekvő csapatunkat különféle szakmai háttérrel és tapasztalattal bíró szakemberek alkotják. Ami közös: a szakmai elhivatottság, lelkiismeretesség és a küldetésünkbe vetett hitt.

Németh Ders

ügyvezető, társalapító

A csapatot Németh Ders irányítja. “2009 óta az energiaszektorban tevékenykedem. Dolgoztam Magyarországon, Svájcban és Horvátországban, és ennek során jelentős tapasztalatra tettem szert, viszonylag széles palettán: stratégiai tervezés, deal-ek strukturálása, tárgyalás és szerződéskötés, trade és hedging, valamint a kiskereskedelemhez és sales-hez is volt szerencsém. Vezettem kisebb-nagyobb nemzetközi csapatokat. Leginkább a földgázra koncentráltam, némi kitekintéssel az áram piacára. A különböző országokban szerzett tapasztalataim arra a felismerésre vezettek, hogy az energiaipar lemaradása mégis jelentős más innovatív szektorokhoz képest, és ez komoly vesződségeket és veszteségeket okoz mind a cégek, mind az fogyasztók számára. Jó hír azonban, hogy ezek a megoldások léteznek, csak implementálni kell őket. Ezen célból hoztuk létre a Wattlert, és ezen dolgozunk nap mint nap.”

e-mail: [email protected]LinkedinTwitter

Bajmóczy Balázs

energiaszolgáltatási menedzser és trader

Bajmóczy Balázs 2017-ben végzett energetikai mérnökként a BME-n. Pályakezdőként azért jelentkezett a Wattlerhez, mert mindig is érdekelődött az energetika mérnöki oldala mellett a gazdasági kérdések iránt is. Ennek megfelelően menedzselni a társaság földgázszolgáltatási tevékenységét, portfólió-menedzsmentet és kereskedelmi tevékenységet.

e-mail: [email protected]

Molnár Anett

Vezető ügyfélkapcsolati és háttértámogatási munkatárs

Dolgoztam kommunikációs területen, multinacionális és kisvállalati környezetben, mindig fontosnak éreztem, hogy jó csapatban legyek. Jogi tanulmányaim közben pályázati tanácsadással foglalkoztam, itt szerettem meg a támogató háttérmunkát. A Wattlernél adminisztratív feladatokat látok el egy energikus, friss szemléletű csapatban, a cég energiahatékonysági küldetését pedig a jövőnk szempontjából is fontosnak érzem.

e-mail: [email protected]

Cserhalmy Győző

energetikai szakreferens és auditor, építész-energetikus

Mint okleveles építészmérnök, épületenergetikai szakértő és tanusító, Cserhalmy Győző felügyeli a mérnöki munkát. Negyvenéves tervezői tapasztalattal bír, energetikai szakértői tevékenységét 2010-ben kezdte, számos megvalósult épülettel, műemlék-felújítási munkával és díjazott tervpályázatokkal a háta mögött. Azóta komoly mennyiségben és minőségben készített energiatanúsításokat, engedélyezési tervekhez és energetikai pályázatokhoz szükséges hőtechnikai számításokat. Tapasztalattal rendelkezik energetikai auditálás terén, szaktudása kiterjed az összes kapcsolódó területre.

e-mail: [email protected]

Somogyi Réka

energetikus

A környezetvédelem és a fenntarthatóság már gyermekkorom óta fontos szereplője az életemnek, így elkötelezetten támogatok minden ezzel kapcsolatos kezdeményezést. Amikor a jövőmről döntöttem, nem csak egy szakmát választottam, hanem egy hivatást. Egy olyan hivatást, mellyel a környezettudatosság jegyében képviselhetem az álláspontomat, adhatom át szakmai tudásomat az energetika területén. Különösen fontosnak érzem, hogy a magyar kkv szektor is a magáénak tudhassa a legújabb energiatakarékos technológiákat. Ehhez kiváló útmutatást tud nyújtani a Wattler, akik a modern energetika szektorban számos tapasztalattal rendelkeznek.

e-mail: [email protected]

Duba Gergely

energetikus

Az alapképzést a BME-n energetika szakon végeztem, szakirány választásnál az épületenergetikát választottam. Maradtam is tovább ezen az irányon, de mivel épületenergetika mesterképzést a Műegyetemen nem indítanak, az épületgépész MSc-t kezdtem el.

Hogy miért épp energetika? Az energiafelhasználás társadalmunk alapvető velejárója. És mint ilyen,
gyakran rosszul, nem tudatosan, pazarlóan használjuk. Célom hogy ezen problémákkal foglalkozzak,
mindezt a legjobb szakmai tudásom szerint. A Wattler minden téren lehetőséget biztosít ahhoz hogy tudásomat fejlesszem, és olyan munkakörben dolgozhassak, amely ezen érdeklődésemmel megegyezik.

e-mail: [email protected]

Szedlák Roland

energetikus

2021-ben végeztem a BME energetikai mérnök hallgatójaként. Villamos energetika szakirányon tanultam és célom, hogy részt vegyek az energiaellátás felmerülő problémáinak megoldásában és a jövő fenntartható villamosenergia rendszerének fejlesztésében. A Wattler csapatához 2019-ben csatlakoztam. A 21. század energetikusaként fontosnak tartom, hogy segítsük ügyfeleink energiahatékonyságra való törekvését, hiszen tudjuk: “A legolcsóbb és legtisztább energia az, amit fel sem használunk”.

e-mail: [email protected]

Hasznos információk

Cégnév: Wattler Kft.

Cím: 1094 Budapest, Páva u. 8.

Adószám: 25892714-2-43

Energetikai auditori névjegyzékszám: EASZ-86/2018

Energetikai szakreferensi névjegzékszám: ESZSZ-51/2019

Földgázkereskedelmi engedély száma: 6722 / 2018

Villamosenergia aggregátori bejegyzés száma: H 3797 / 2022

A küldetésünk kicsit hosszabban

A Wattler küldetése a kis és közepes cégek versenyképességének erősítése – az energia területén. Mind az energiahatékonyságra, mind az energia költségére figyelünk, hiszen így lehet biztos sikert elérni.

Tanácsadás, energiahatékonysági szolgáltatások

Hiszünk abban, hogy az új technológiák megjelenésével (big data, tömeges testreszabás) az energetikai tanácsadás ugyanúgy egyszerűbbé és hozzáférhetőbbé tehető szélesebb rétegek számára is – legyen az energetikai szakreferens-szolgáltatás, beszerzési vagy más energia területén végzett tanácsadás. Ez az, amit mi is kínálunk, a szolgáltatás-portfólió folyamatos bővülésével. Az energia kis- és nagykereskedelemben, valamint energetikus szakterületen felhalmozott tudásunk az energetikai szakreferens-szolgáltatásunk során maradéktalanul kamatozódik. Energetikai szakreferens-aloldalunkhoz katt ide.

Földgázkereskedelmi szolgáltatás

Földgázkereskedőként is célunk a KKV-k versenyképességének támogatása. Átlátható árazással, érthető,  korrekt szerződési feltételek mellett, apróbetű nélkül szolgáljuk ki ügyfeleinket. Mi vagyunk az első olyan földgázkereskedő, amely nem érdekelt abban, hogy a cége minél több földgázt fogyasszon – hiszen fix szolgáltatási díjjal dolgozunk, ezzel egy új megközelítést vezetünk be a piacra. Velünk egyszerűen intézheti ügyeit, pillanatok alatt ajánlatot kérhet és szerződt köthet. További részleteket itt talál.

A Wattler App

Elgondolkodott már azon, hogy miért nincs egy jó megoldás az energiafogyasztás nyomon követésére, míg a sportolás, kalóriabevitel, kiadások kezelésére egyszerű és szép applikációk tucatjai állnak rendelkezésre? Az energiafogyasztás azonban nem a közbeszéd tárgya. Ez az amin változtatni kívánunk egy könnyen használható és jól kinéző applikációval. A könnyű adatbevitel és a hasznos statisztikák adják az alkalmazás lelkét.
A Wattler App mind a háztartások, mind a kisebb vállalkozások számára megfelelő eszközként szolgál majd. Később újabb és újabb funkciók kerülnek majd a programba, amihez várjuk az ön javaslatait, visszajelzését is!
Klikk ide a playstore-ban való letöltésért.

A weboldal és a blog

Weboldalunkon megmutatjuk, hogyan lehet kevesebbet és olcsóbban fogyasztani. A logikánk alapja, hogy az energiakiadás az ár és az elfogyasztott mennyiség szorzata. Igazi megtakarítást akkor lehet elérni, ha mindkét tényezőt figyelembe vesszük, ezért ez a két elem szolgál a Wattler blog pilléreként. Hiszünk a 1) technológia fejlődésben, ami az energiahatékonyság elterjedéséhez szükséges, valamint a 2) megfelelően szabályozott piaci versenyben, ami nagyobb hatékonyságot, ergo alacsonyabb árakat eredményez. Nem mellesleg a fenti két cél elérése a környezetünkre is pozitív hatással van.

Mindkét elem önmagában is érdekes – ezért ígérhetjük, hogy sok izgalmas témát dolgozunk majd fel, a viselkedésbeli változásoktól kezdve, gyakorlati tanácsokon, technikai újdonságokon, helyi, regionális és globális gáz- és árampiaci elemzéseken keresztül az ár- és szabályozási elemzésekig. Fokozatosan haladunk a témákkal, tehát érdemes követni minket a hírlevélen vagy közösségi médián keresztül.

Miért a kis- és középvállalkozások? Azért, mert azt érezzük, hogy ők azok, akik az energia területén a két szék (nagyvállalatok és a lakosság) között a padlóra estek. A nagy ipari fogyasztókat körülrajongják a szolgáltatók, energia szolgáltatóik között nagy a verseny, az árak alacsonyak. A nagy vállalkozások költségvetésébe beleférnek a komplex energiamenedzsment-szoftverek és -berendezések. A másik véglet a háztartások – őket a politikusok szeretik boldoggá tenni alacsony rezsiköltségekkel. A kis- és középvállalatok számára nyújtott energiaszolgáltatás pedig gyakorlatilag változatlan. Ezen szeretnénk változtatni.

A földrajzi fókuszunk Közép-Kelet-Európa (benne kiemelt helyen Magyarország), ahol a fentiek különösen igaznak bizonyulnak. Ennek ellenére lesznek szélesebb kitekintéssel bíró cikkeink is, blogunk ezért angolul is olvasható.
Természetesen a legtöbb bejegyzés szélesebb kör érdeklődését is felkeltheti, nemcsak kis- és középvállalkozóknak szól. Bízzunk benne, hogy mindenki örömmel olvassa blogunkat, és ennek érdekében biztatunk mindenkit a hozzászólásra, visszajelzésre akár komment, akár e-mail formájában. Ha tetszenek cikkeink, a megosztásokat köszönjük!