Vissza nem térítendő támogatás az állattartó telepek korszerűsítésére – VP2-4.1.1.9-21

Állattartó gazdaságok versenyképességének javítását célozza a Vidékfejlesztéi program újabb vissza nem térítendő támogatást nyújtó pályázata, mely gazdasági vagy energiahatékonysági fejlesztésekre ill. ezek kombinálására vehető igénybe. Az első körös pályázati határidő közel van, így érdemes sietni az előkészítéssel.

A rendelkezése álló keretösszeg 30 Mrd Ft, amely az alábbi fókuszterületek között osztható szét, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap felhasználását célzó 2-es és 5-ös vidékfejlesztési prioritásokhoz alkalmazkodva [1]Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap 2A, 2B és 5B jelölései nincsenek kapcsolatban a pályázat A) és B) fókuszterületeivel, tehát például 2A prioritású területtel lehet választani A) … Continue reading, melyek egészen pontosan a következők:

  • 2A: Valamennyi mezőgazdasági üzem gazdasági teljesítményének javítása, valamint a mezőgazdasági üzemek szerkezetátalakításának és korszerűsítésének a megkönnyítése, mindenekelőtt a piaci jelenlét, a piacorientáltság, és a mezőgazdasági tevékenységek diverzifikálásának fokozása céljából – Keretösszege: 21 Mrd Ft.
  • 2B: A megfelelően képzett mezőgazdasági termelők mezőgazdasági ágazatba való belépésének megkönnyítése és ezen belül is különösen a generációs megújulás elősegítése. – Keretösszege: 6 Mrd Ft.
  • 5B: A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozó iparág általi energiafelhasználás hatékonyságának fokozása. – Keretösszege: 3 Mrd Ft.

Amennyiben a célterületek rendelkezésére álló forrás kimerül, a pályázat egésze vagy bizonyos részterülete felfüggesztése vagy lezárásra kerül. A támogatási kérelmek benyújtására 2021. május 12. és 2021. július 6. között 4 benyújtási szakaszban van lehetőség.

  • Első szakasz: 2021. május 12. – 2021. május 25.
  • Második szakasz: 2021. május 26. – 2021. június 8.
  • Harmadik szakasz: 2021. június 9. – 2021. június 22.
  • Negyedik szakasz: 2021. június 23. – 2021. július 6.

Támogatás benyújtásának feltételei

  • A támogatási kérelem benyújtását megelőző üzleti évben legalább 6000 euró Standard Termelési Értékű (STE) üzemmérettel rendelkeznek (275,25 forint/euró árfolyammal számolt 2010. évi STÉ adatok az irányadók)
  • Árbevételéknek legalább 50%- a mezőgazdasági tevékenységből származik

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege az alábbiakban bemutatott 1., és a 2. célterületek tekintetében maximum 100 millió Ft, a 3. célterület tekintetében maximum 50 millió Ft, a 4. és 5. célterületek tekintetében maximum 20 millió Ft. A támogatás maximális mértéke közép-magyarországi régióban az összes elszámolható költség 40%-a, az ország többi részén a költség 50%-a.

A fiatal mezőgazdasági termelők és a kollektív projektek 10%-kal emelt támogatási intenzitásra jogosultak. (Kollektív projektnek minősül a termelői csoport, a termelői szervezet, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet, valamint a szociális szövetkezet által végrehajtott projekt.)

Önállóan támogatható tevékenységek két fókuszcsoportra oszthatók

A) A versenyképesség javítása érdekében építéssel járó technológiák kialakításának, valamint az állattartáshoz szükséges gépek beszerzésének támogatása az alábbi célterületi bontás szerint.

  1. célterület – Baromfitartó telepek korszerűsítése
  2. célterület – Sertéstartó telepek korszerűsítése
  3. célterület – Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése
  4. célterület – Juh és kecsketartó telepek korszerűsítése
  5. célterület – Egyéb állattartó telepek korszerűsítése: A célterület keretében lófélék- (ló, szamár, öszvér), nyúl-, méh-, húshasznosítású galamb-, fürj-, strucc-, emu-, fácán-, fogoly- valamint csincsillatartáshoz kapcsolódóan igényelhető támogatás.

B) Az energiafelhasználás csökkentését célzó korszerűsítések, valamint a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása valamennyi célterület kapcsán egységesen:

1. Az állattartó gazdaságokban az energiafelhasználás csökkentése, az erőforrás-hatékonyság javítása.

Épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása. Azon tevékenységek tartoznak ide, melyek elsődleges célja az állattartó telepen belüli energiahatékonyság fokozása:

  • hőtechnikai adottságok javítása, hőveszteségek csökkentése
  • fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszerek korszerűsítése
  • világítási rendszerek korszerűsítése
  • épületgépészeti fejlesztések, új, energiatakarékos technológiák kiépítése

2. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása.

  • Fűtési/hűtési energiaigény, használati melegvíz igény, villamos energia igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból. (Napkollektorok alkalmazása, biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata, biogáz termelés, napelemes rendszer kialakítása, szélenergia felhasználása)
  • A megújuló energiaforrással termelt hő vagy villamosenergia mennyisége nem lehet nagyobb, mint ami az adott fogyasztási hely vagy az adott helyrajzi számon elérhető fogyasztók együttes fogyasztásának kielégítéséhez elegendő.
  • A megújuló energiaforrást hasznosító technológiák szolgálhatják az energiahatékonysági korszerűsítésre kerülő épület(ek) és technológiai berendezések hő és/vagy villamosenergia ellátását, de önálló beruházási elemek is lehetnek.

Nem támogatható tevékenységek

Az 57/2019. (XII. 14.) AM rendelet alapján a Magyar Méhészeti Nemzeti Programban támogatható tevékenységek

  • Új állattartó telep létesítése
  • Folyékony bioüzemanyag előállítása
  • Trágyatároló és istállón kívüli trágyakezeléshez kapcsolódó építmények és technológia építése, kialakítása.

A projekt műszaki, szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcsolatos elvárások

Létszámtartás, munkavállalókat foglalkoztató mezőgazdasági üzem esetén, illetve állatlétszám szinten tartása a fenntartási időszak végéig, tehát a projekt megvalósítás befejezésétől számított 5 évig.

Energiahatékonyság javítására, illetve megújuló technológia alkalmazására vonatkozó projektekkel kapcsolatos elvárások:

Az energiafelhasználás csökkentését célzó tevékenységek esetén legalább 10% fajlagos energiahatékonyság javulás teljesítése elvárás (primer energiában), melyet igazolni kell.

Az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet  hatálya alá tartozó épületek esetében a projekt megkezdése és a fizikai befejezése után kiállított épületenergetikai tanúsítványokkal és számításokkal. Az energetikai hatékonyság javulását a teljes építményen, az épület és a technológia összességén kell kimutatni.

Az előzetes energiahatékonysági tanúsítványt a pályázat beadásával együtt kell benyújtani.

Hűtéssel és fűtéssel el nem látott építmények energetikai felújítása esetén az érintett építmények energetikai méretezését a Magyar Mérnöki Kamara és/vagy a Magyar Építész Kamara névjegyzékében szereplő épületgépész vagy energetikus mérnök által el kell végeztetni.

  • Valamely gépészeti, villamos alrendszer felújítása: elég az adott alrendszer esetében igazolni az éves fajlagos energiafogyasztás 10%-os csökkenést.
  • A teljes gépészet felújítása: amennyiben épületet nem újít fel, úgy a 10%-os csökkenést a teljes gépészetre szükséges igazolni.
  • Az épület építészeti felújítása: kizárólag az épület építészeti felújítására esetén az épület jelenlegi fajlagos hőveszteségtényezőjét kell összehasonlítani a korszerűsítés utánival és elérni a 10% javulást.

Az energiahatékonyság javulást a támogatott építések és technológiai beruházások összességén kell kimutatni. Ennek megfelelően amennyiben a pályázó több területre is kér támogatást, úgy az egyes részterületekre jellemző jelenlegi és tervezett energiafogyasztást abszolút energiában kell megadni (azonos mértékegységben kell kifejezni), és összesíteni kell. Tehát, amennyiben több terület kerül energetikai korszerűsítésre a pályázat keretében, akkor a 10%-os energiahatékonyság javulást összesítve kell elérni.

Biogáz technológia alkalmazása esetén a felhasznált gabonafélék, valamint a keményítő- és cukortartalmú növények (hulladékok, aratási maradványok, melléktermékek kivételével) aránya nem érheti el a betáplált inputanyagok mennyiségének 50 %-át. Amennyiben az elsődleges cél villamos energia előállítása, úgy a technológiai önfogyasztás felett keletkezett hő legalább 25%-át saját gazdaságon belül hasznosítani kell.

A pályázati tervezet teljes szövege itt érhető el.

A Wattler Kft. segítséget tud nyújtani a pályázathoz szükséges tanúsítványok és energetikai számítások elvégzéséhez.

Amennyiben felkeltettük érdeklődésüket, keressenek minket elérhetőségeink valamelyikén: írjon e-mailt az info@wattler.eu -ra vagy keressen minket a jobb alsó sarokban chat-en, hívjon minket a 06-70-8508993 számon!

Lábjegyzetek[+]