Változó földgáz rendszerhasználati díjak 2024. október 1-től


MEKH publikálta a 2024. október 1-től, az új gázévre érvényes szabályozott szállítói rendszerhasználati díjakat. Fontos, hogy az új szabályozott elosztói díjak még nem ismertek, azonban a szállítói díjak alapján már lehetnek várakozásaink.

Cikkünket frissítjük, amint az elosztói díjakat is kihirdeti a Hivatal.

Főbb változások 2024. október 1-től

A forgalmi díjak az utóbbi években nagyságrendi növekedést tudhatnak maguk mögött. A múlt gázév mérsékelt csökkenése után idén várható volt a további csökkenés, hiszen a szabályozott díjak meghatározása költségalapú. A költségeket pedig nagyban növelte a földgáz ára, melyet a elsősorban a rendszer nyomástartásához használnak a rendszerüzemeltetők. A szállítási rendszeren a forgalmi díj 75%-kal csökken jövő gázévből. Ezzel szemben a kapacitásdíjak és szezonális szorzók lényegesen nem változtak.

2024.04.01.-től, az új tárolói év kezdetétől lényegesen csökkentek a ki- és betárolás forgalmi díjak (-59,83%, -57,92%), valamint kisebb mértékben a kapacitásdíj is (-18,02%).

Az eddigi információk alapján elmondható, hogy folytatódik a tendencia, miszerint a jó kapacitás kihasználtsággal rendelkező felhasználók járnak jobban, hiszen a forgalomarányos díjak csökkenése mellett a kapacitásdíjak kevésbé változtak. Még nagyobb szerepet kap a megfelelő kapacitásmenedzsment.

Mennyivel változnak a díjak?

Az éves szállítási kapacitások díjai

Az alábbi táblázatból látható, hogy a földgázszállító rendszer kapacitás díjai alig változnak, a forgalmi díj lényegesen csökken.

Régi, 23/24-es gázév díja (Ft/kWh/h/év)((kivéve forgalmi és szagosítási díj esetén))Új, 24/25-ös gázév díja (Ft/kWh/h/év)((kivéve forgalmi és szagosítási díj esetén))Változás (Ft/kWh/h/év)((kivéve forgalmi és szagosítási díj esetén))Változás (%)
Hazai kiadási pont1263.771263.18-0.590%
Határkeresztező belépési pont (ukrán, osztrák, szlovák, román, horvát irányból)1352.981332.49-20.49-2%
tárolói betáplálási pont (kitárolás esetén)135.3133.25-2.05-2%
Termelői betáplálási pont1352.981332.49-20.49-2%
Kiadás szlovák, horvát, román, szerb és ukrán irányba1263.771263.18-0.590%
Termelői keverőköri kiadási pont1263.771263.18-0.590%
Forgalmi díj (Ft/MWh)196.4349.11-147.32-75%
Szagosítási díj (Ft/liter)9448.7310204.11755.388%
Rövidtávú kapacitások szezonális szorzói

A rövidtávú kapacitások tekintetében a szállítórendszeri szorzók a már megszokott módon idén is változtak Q1 és Q2 időszak olcsóbb, míg Q3 és Q4 időszakok arányaiban drágábbak lettek. Az elosztórendszereken a szorzószámok várhatóan idén sem változnak majd. Tavalyi cikkünket itt olvashatja a témában.

A termelői és tárolói pontokra, valamint az elosztói kapacitásokra vonatkozó szorzók a 2024/25-ös gázévben várhatóan változatlanok maradnak majd. Az FGSZ kiadási pontokra és határkeresztező pontokra vonatkozó pontos értékeket és azok változását a tavalyi évhez képest az alábbi táblázatokban foglaljuk össze:

Rövidtávú kapacitás időszakHatákeresztező pontok és hazai szállítói kiadási pont GY22Hatákeresztező pontok és hazai szállítói kiadási pont GY23Változás %
NEGYEDÉVES
Q1 (jan-márc)34.58%33.82%-2.20%
Q2 (ápr-jún)20.67%20.51%-0.77%
Q3 (júl-szept)21.89%22.55%3.02%
Q4 (okt-dec)31.71%31.77%0.19%
HAVI
január15.29%14.91%-2.49%
február11.23%10.71%-4.63%
március11.36%11.45%0.79%
április8.92%8.84%-0.90%
május6.90%6.86%-0.58%
június6.77%6.71%-0.89%
július7.83%8.17%4.34%
augusztus8.06%8.35%3.60%
szeptember8.04%8.13%1.12%
október9.45%9.55%1.06%
november10.32%10.42%0.97%
december14.92%14.81%-0.74%
NAPI
január0.80%0.78%-2.50%
február0.63%0.62%-1.59
március0.59%0.60%1.69
április0.48%0.48%0.00%
május0.36%0.36%0.00%
június0.37%0.36%-2.70%
július0.41%0.43%4.88%
augusztus0.42%0.44%4.76%
szeptember0.44%0.44%0.00%
október0.50%0.50%0.00%
november0.56%0.56%0.00%
december0.78%0.78%0.00%
NAPON BELÜLI
január0.050%0.051%2.00%
február0.039%0.040%2.56%
március0.037%0.039%5.41%
április0.030%0.031%3.33%
május0.023%0.023%0.00%
június0.023%0.024%4.35%
július0.026%0.028%7.69%
augusztus0.026%0.028%7.69%
szeptember0.028%0.028%0.00%
október0.031%0.032%3.23%
november0.035%0.037%5.71%
december0.049%0.050%2.04%

A szerződéskötés előtt álló felhasználók esetén mindenképpen érdemes résen lenni az új gázévre vonatkozó RHD díjakat tekintve. Fontos, hogy minden esetben követeljék meg a kereskedőktől, hogy egyértelműen tüntessék fel, hogy az ajánlat a jelen gázévre vagy a jövő gázévre vonatkozó díjak alapján kalkulált. Ha már leszerződtek, várható, hogy a kereskedő – a fentiek érvényesítése végett – változtatja a már kialkudott RHD díjakat. Ilyen esetben javasolt megnézni a fenti táblázat alapján, hogy a változások megfelelő mértékűek-e.


Mi a teendő?

Ha már leszerződött, kérje meg szakreferensétől az esetleges díjváltozások ellenőrzését. Amennyiben szerződéskötés előtt áll, kérje a Wattler földgáz ajánlatát is. Vegye fel velünk a kapcsolatot most a jobb alsó chat-gomb segítségével, emailen az [email protected] címen, vagy telefonon a 06708508993-as számon, vagy kérjen azonnali ajánlatot honlapunkon! Cégünk a rendszerhasználati díjak tekintetében követi a szabályozott árakat, így az árazás átlátható – nincsenek rejtett költségek. A fenti információk csupán tájékoztatási céllal készültek.